TÓTH ANDRÁS

Full text search

TÓTH ANDRÁS
TÓTH ANDRÁS (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Az összeférhetetlenségen túl egy másik kérdésre szeretnék kitérni, ez pedig a szankciórendszer kérdése. Valóban két eltérő filozófia ütközik itt a teremben a viták alapján. Önök valamifajta, a törvény erejénél fogva megjelenő szankciórendszert kívánnak beemelni, egy olyan szankciórendszert, amelyről egyébként továbbra is állítom, hogy a ’94. évi XXIII. törvény szankciórendszere nem működött. Mi ezzel szemben azt mondjuk, hogy van szankciórendszer, amely szankciórendszer a választói akarathoz kötődik.
A szankció úgy működik, hogy nyilvánosságra kerülnek a tények, hogy ki, mikor, milyen formában érintett, a választópolgár ezt nyilván megtudhatja akár a hivatalos közlönyökön keresztül, akár a sajtónyilvánosságon keresztül, illetve azon az úton, hogy az ellenfele nyilván mindent meg fog tenni, hogy azt közhírré tétesse. És kérem, a szankció innen úgy működik, hogy ennek ismeretében döntenek a választók.
S ha ennek ismeretében az illetőt megválasztják, ettől a perctől kezdve nincs miről vitatkozni. Nem hiszem, hogy kizárás, felszólítás, összeférhetetlenség és egyebek tizenhárom évvel egy rendszerváltás után értelmesen használhatók lennének.
Én sokkal jobban bízom az emberek ítélőképességében, és abban, hogy korrekt tájékoztatás alapján tárgyszerű döntéseket tudnak hozni, befolyásolástól mentesen. Én ezt a szankciót támogatom.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir