DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER

Full text search

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER
DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ez az előterjesztés valóban az APEH Bűnügyi Igazgatósága jogutódjának tekinti a rendőrséget, de mi pont ezt vitatjuk. Pont ezt vitatjuk, és arról beszélünk, hogy volt már egy elfogadott törvény - nem törvénytervezet -, amely kimondta, hogy az APEH Bűnügyi Igazgatósága milyen nyomozati tevékenységet is végezhet, tehát többek között titkos információk gyűjtésére is felhatalmazta a törvény. Majd aztán az Alkotmánybíróság döntése alapján kiderült, hogy ez a törvény bizony nem jó, ez alkotmánysértő. Nem azzal van baj, ahogy Font Sándor elmondta, hogy ilyen tevékenységet nem végezhet, hanem azzal, hogy a parlament ezt a tevékenységet ráruházta a bűnügyi igazgatóságra. Ezen lehetne változtatni.
Gál Zoltán okfejtését már a korábbi hozzászólásában is világosan értettem, és tulajdonképpen egyet is értek vele. Ha azt nézzük, hogy a világban miféle bűnügyi tendenciák zajlanak, akkor elfogadható ez, csak azt mondom, hogy vele ellentétes következtetésre is lehet jutni, vagyis igen, erősíteni kell.
(12.30)
De az erősítésnek nem ezzel a fajtájával, hanem azzal, hogy marad a bűnügyi igazgatóság, és felruházzuk nemcsak a titkos információk gyűjtésével, hanem még sok egyébbel is, ami túlmutat a jelenleg kilenc bűncselekmény nyomozására való jogosultságával, meg még sok minden mással is, és mintegy így integráljuk és hozzuk létre azt a speciális szervezetet, amely a leghatékonyabban tudja ezeket a valóban sajátos kihívásokat kezelni.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir