DR. WIENER GYÖRGY

Full text search

DR. WIENER GYÖRGY
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kénytelen vagyok Nyitray András szavaira nagyon röviden reflektálni. Abból indultam ki, hogy itt részletes vita zajlik, és a módosító indítványokról beszélünk, én kitértem még kapcsolódó módosító indítványokra is annak érdekében, hogy jelezzem, milyen szakmai szempontok alapján kívánjuk javítani a két beterjesztett törvényjavaslatot.
Nyitray képviselőtársam azonban valóban visszatért a történelmi múltba, még akkor is, ha ez a történelmi múlt csak néhány hónappal korábbi időszak, és hatalmas eseményként kívánta bemutatni a nyáron történteket, jelezve azt, hogy a mostani vitának mi is volt az előzménye. Arról azonban a képviselőtársam elfeledkezett, hogy végül is a magyar társadalomra semmiféle radikális hatást ez az akkori esemény nem gyakorolt, ugyanakkor abban igaza van, hogy az a bizonyos történelmi esemény döntő szerepet játszott ennek a két törvényjavaslatnak a benyújtásában; már több alkalommal elmondtam, hogy miért, nagyon röviden most is összefoglalnám. Azért, hogy ne lehessen visszaélni ilyen iratokkal; azért, hogy senki ne legyen megtámadható azon az alapon, hogy mi volt a múltja. Pontosan ez a mostani törvényjavaslatoknak az egyik döntő célja: tárjuk fel a közszereplőknek a múltját, ne a Magyar Nemzetben vagy más lapokban megjelent, kétes értékű bizonyítékok alapján tájékozódjon a társadalom, hanem egy létrehozott testület, amelyet bírák alkotnak, tárja fel az egyes közszereplőknek a múltbeli, titkosszolgálatokkal kapcsolatos esetleges tevékenységét, és ennek alapján, miként erre Tóth András képviselőtársam is utalt (Az elnök jelzi az idő leteltét.), döntsenek majd a választók. Ahogy ők döntenek, az a meghatározó.
Köszönöm a figyelmet.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir