DR. SZABÓ ZOLTÁN

Full text search

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Az üzemben tartási díj körüli törvénytelenségekről nem fogunk négypárti egyeztetést tartani, tekintettel arra, hogy nincsenek törvénytelenségek.
Balogh képviselő úrnak már a bizottsági ülésen is kénytelen voltam elmondani: az nagyon szép dolog, hogy önök csak a valamennyi kötelezett utáni befizetést tartják elfogadhatónak. Sajnálatos módon azonban azt, hogy mi az, hogy valamennyi kötelezett, ezt nem lehet megállapítani. A jelenleg hatályos médiatörvény, képviselő úr, a televíziót üzemben tartó háztartások után ír elő üzemben tartási díjfizetési kötelezettséget, továbbá a televíziót üzemben tartó közületek után minden egyes készülék után, szintén előírja azon vállalkozások után, amelyek ilyenek kölcsönzésével foglalkoznak, sőt vannak esetek, ahol többszörös üzemben tartási díjfizetési kötelezettséget ír elő. Nincs ma ember Magyarországon, aki megmondja, hány olyan tévékészüléket üzemeltetnek, amely után a törvény értelmében üzemben tartási díjat kellett volna fizetni.
Ha a költségvetés átvállalja ezt az összeget, csak valamilyen átalány formájában teheti meg, én ezért tettem arra javaslatot, hogy induljunk ki a 2001-es díjfizetés feltételezett 60 százalék körüli mértékéből, és ezt évenként fokozatosan emeljük egy 80 százalékos mértékig, tehát 65, 70, 75 és 80 százalékra. Úgy gondolom, tisztelt képviselő úr, ez átalánynak meglehetősen jó összeg lett volna. Önök ezt nem fogadták el.
Azon meg - elnézést kérek Szalai Annamária képviselőtársamtól - csak kacagnom kell, hogy mi lett volna ha... Tisztelt Képviselő Asszony! Én arról nem tehetek, hogy az elnök asszony lemondott, nem is tudhattam előre, hogy az elnök asszony le fog mondani. Én benyújtottam egy módosító indítványt, ezt önök leszavazták. Ennyi a tény, tisztelt képviselő asszony, nem több.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir