TÁLLAI ANDRÁS

Full text search

TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én a 945/286. második ajánlás 1. pontjáról fogok beszélni, amely módosító javaslat arra vonatkozik, hogy az egységes javaslat 217. §-ára vonatkozóan - amely az adózás rendjéről szóló törvény 6/A. §-át módosítja - az e) pont elhagyását javaslom. A módosító javaslat lényege a következő: az eredeti és egységes javaslat a pénzügyminiszternek az adótörvények értelmezése kérdésében az adóhatóság számára kötelező iránymutatást adhat; javaslatom szerint ezt a bekezdést az adótörvényből el kell hagyni.
Indoklásom a következő: alapvetően az idézett passzus, az e) pont, amely a pénzügyminisztert kötelezően felhatalmazza arra, hogy az adóhatóság számára az adótörvények tárgyában értelmezést adjon, törvénysértő és alkotmánysértő. Törvénysértő azért, mert a jogalkotásról szóló törvény, a 1987. évi XI. számú törvény 54. §-a kimondja, hogy jogszabályokban, elvi állásfoglalásban értelmezést csak az Országgyűlés és a kormány adhat ki. Tehát jelen passzus törvénysértő. De e tárgyban az Alkotmánybíróság is mondott már ki határozatot, amely a következőképpen szól: az Alkotmánybíróság 60/1992. november 16-i határozatában elvi éllel megállapította, hogy a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény garanciális szabályainak mellőzésével hozott minisztériumi és egyéb központi állami szervektől származó, jogi iránymutatást tartalmazó leiratok, körlevelek, útmutatók, iránymutatások, állásfoglalások és egyéb informális jogértelmezések kiadása és az ezekkel való irányítás gyakorlata alkotmányellenes, mivel sérti az alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság alkotmányos követelményeit.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ezek után mindenkinek megfontolásra javaslom, hogy szavazatát és nevét adja-e olyan adótörvényhez, amely egyértelműen sérti az 1987. évi XI. törvényt, és sérti az alkotmányt. De kérem a képviselőket, tegyék megfontolás tárgyává, vegyék figyelembe, milyen kapcsolat lehet a jelenlegi kormány, a Pénzügyminisztérium és az adóhatóság között a tekintetben, hogy a pénzügyminiszter azt mondja, hogy az APEH-ban mint szakmai szervezetben nem lehet megbízni, és ezért a szakmai iránymutatásokat, az adótörvények magyarázatát, amit maga a pénzügyminiszter terjeszt a parlament elé, saját magára bízza. Gondolják el, hogy ez milyen hátrányos következményekkel járhat az adóhatóság tekintetében!
Gondolják meg végezetül azt, hogy ez milyen lehetőségeket teremt politikai befolyások, politikai kérések érvényesítésére, hiszen azáltal, hogy a miniszter a saját maga által beterjesztett törvényhez saját maga ad értelmezést, ez olyan politikai visszásságokra adhat lehetőséget, amit az Országgyűlésnek nemhogy támogatnia, hanem egyértelműen meg kell akadályoznia.
Ezért tisztelettel kérem a képviselőtársaimat, hogy e módosító javaslatot támogassák, ami azt fogja jelenteni, hogy a pénzügyminiszter nem kaphat ilyen felhatalmazást, hogy a saját maga által benyújtott adótörvényekhez kötelező érvénnyel iránymutatást adjon. Tehát még egyszer hangsúlyozom, a jelen passzus egyértelműen törvénysértő, és az Alkotmánybíróság állásfoglalása szerint alkotmánysértő is.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir