LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Közhely már, hogy nem Európához, hanem az Európai Unióhoz, az európai országok többségét tömörítő gazdasági és politikai érdekszövetséghez csatlakozik Magyarország. És hogy mennyire szerves része volt hazánk az elmúlt évezredben Európának, álljon itt egy tanulságos történet, amit Mészáros István, a neveléstörténet kiváló professzora több írásában is megörökített. A történet nagyon röviden:
Több mint 500 esztendővel ezelőtt, 1489 novemberében, egy ködös, őszi napon a sárospataki városi plébániai iskolában a rektor, Kisvárdai János a tanórán földrajzórát tartott, és a kontinenseket magyarázta a diákoknak. A diákok szorgalmasan jegyzeteltek, és az egyik jegyzet, Szalkai László, tizennégy esztendős diák írásos följegyzése, munkafüzete máig fennmaradt. Ebben láthatjuk a táblai vázlatot, a kör alakú sémán a három akkor ismert földrész nevét - Afrika, Ázsia, Európa -, és olvashatjuk a rektor magyarázatának szó szerint leírt értelmező szövegét: mi, magyarok Európában lakunk, a törökök Ázsiában, és a törökök már egész Ázsiát elfoglalták.
A mátészalkai csizmadiamester fia, a tizennégy esztendős Szalkai László pontosan tudta, hogy miről beszél a tanára: a Mátyás király halála előtti évben, 1489-ben határainkon ott állt már a fenyegető török hadsereg, a Balkán akkor Ázsiához tartozott, és a lejegyzett mondatból érthető, hogy féltette a töröktől Magyarországot, féltette Európát, mert a hajdanvolt sárospataki iskolarektor egyben, egészben látta Európát, és benne hazánk sorsát.
Tisztelt Ház! Sok-sok hasonló és jelképes történettel lehetne és szükséges is érzékeltetni, hogy a Kárpát-medencei magyarság, a történelmi haza és benne Magyarország sorsa nem választható el a tágabb haza, Európa sorsától.
(12.30)
Minden csatlakozásra váró országban, így Magyarországon is vannak eurooptimisták, azaz az Unióhoz történő csatlakozásnak csupán az előnyeit észlelők és euroszkeptikusok, azaz olyan politikusok, közgazdászok, publicisták, akik úgy látják, hogy az Európai Unióba történő belépést követően egy vágyaiktól, céljaiktól, nézeteiktől eltérő rendszer tagjává válunk.
Vajon mennyiben kell hallgatni ezekre a derűlátó jóslatokra vagy aggodalmakra? Mennyiben megalapozottak akár a remények, akár a félelmek? A vitában eddig tulajdonképpen erről volt szó, és jómagam is ezzel kívánok röviden foglalkozni. Ugyanis ahogy közeledik a felvételünk várható időpontja, úgy tapasztalható mind a politikusok, mind a publicisták fokozódó óvatossága, hiszen eddigi tevékenységüknél sokuknak vállalniuk kell akár a belépés, akár a nem belépés országra nézve hátrányos következményeit. Szinte mosolyogtató volt látni az elmúlt napokban a televízió képernyőjén azokat a sztárriportereket, akik nagy rokonszenvet tanúsítva szólaltatták meg a firenzei antiglobalista, azaz áttételesen az Európai Unió ellen is rendezett tüntetésre induló szocialista és liberális aktivistákat, és ugyanők két éve még hevesen támadták az ország miniszterelnökét, aki annak a véleménynek mert hangot adni, hogy az Unión kívül is van élet.
Ahogy növekednek az Unióval kapcsolatosan az állampolgárok ismeretei, úgy tapasztalható, hogy egyre több emberben növekednek a remények is, de növekednek nyilván a kételyek is, és az említett médiaszereplőkhöz hasonló véleményváltások is talán általánosabbá váltak. Elég, ha most csak a személyes élményemre utalok, arra, hogy a Lakiteleki Népfőiskola, a Tisza Kollégium, a Szent István Egyetem az idén két szakaszban is felmérte a Magyar Tudományos Akadémia Kecskeméti Regionális Kutató Központja segítségével az Európai Unióval kapcsolatos lakossági várakozásokat ott, a Tisza mentén tizennégy településen. Ezek a várakozások túlnyomórészt derűlátóak voltak, reménykedtek például az álláshelyek növekedésében, és nem attól tartottak, hogy a megnyíló határok okozta árudömping sok hazai munkahelyet megszüntet. Reménykedtek a területi fejlettségek, különbségek csökkenésében, és nem attól féltek, hogy a jövőben még inkább elnéptelenednek a falvak, bíztak a külföldi munkavállalás lehetőségében, és nem a nálunknál még szegényebb belépő országok ide tóduló álláskeresőitől tartottak.
Nos, ugyanezen megkérdezettek közül sokan, mint ahogy meghallották azokat a csacskaságokat is, hogy veszélyben van például a szombati mákos tészta ebédjük és a karácsonyi mákosbejgli-fogyasztásuk, mert az Unióban tilos mákot árulni, mert ezek az ostobaságok is előhívódtak az elmúlt hetekben, hónapokban, esztendőben a bulvársajtóban, továbbá azt hallották, és nem biztos, hogy korrekt tolmácsolás révén, miszerint az Unióban tilos ételmaradékkal etetni a disznókat, nos, ugyanezen korábban bizakodó személyek hogy mit mondtak tömören, azt nem illik idézni itt a tisztelt Házban.
Mi ebből a folyamatból a tanulság? Egyrészt azt, hogy még mindig nagyon kevés olyan konkrét esetet ismerünk, ami akár pró, akár kontra módon segítene egy tárgyilagos véleményalkotásban, másrészt azt is be kell látnunk, hogy természetes törekvésünk az, hogy bekerüljünk az Unióba, de meggyőződésem, hogy nem bármi áron. Nem szabad hagyni azt, hogy az euroszkeptikus véleményeket kizárólag a baloldalról megkérdezett és most éppen Firenzében tüntetők képviseljék, hiszen egy balszerencsés feltételekkel történő belépés esetén azt hangsúlyozhatják, hogy a várható gondokat ők, és csakis ők előre jelezték. De vakon, tértől és időtől függetlenül sem ellenezhetjük a belépés gondolatát, mivel a várható előnyök és hátrányok kialakulásában is ezt kellene tudatosítani, mi is beleszólhatunk.
Ezért is egyértelműen hibásnak tartom azt az uniós tárgyalási stratégiát, miszerint nekünk nem feltételeket kell támasztani az Unióval szemben, hanem nekünk kell megfelelni az Unió által szabott feltételeknek. Ez egy bármi áron történő csatlakozás stratégiája, holott az ország rendszerváltásból fakadó kedvezőtlen adottságai, gazdasági és szociális helyzete egy óvatosabb, tartózkodóbb stratégia követését indokolja. Igen, csatlakozni Európához, de nem bármi áron.
A bármi áron történő belépés stratégiája olyan megalázó helyzeteket is teremthet, hogy olyan feltételeket vállaltatnak Magyarországgal, amely feltételeket a jelenlegi tagországok sem vállalnak, sőt távlatban sem akarnak ilyet vállalni.
Ez a helyzet már előállt, hiszen minden képviselő kézhez kapta a Külügyminisztérium mai napra készített információs csomagját, amelyben szerepel az Európai Bizottság Magyarországgal foglalkozó jelentése. Az alaphangjában pozitív értékelést gyakran vegyes érzelmekkel olvastam. Egyet emelek ki ebből az időhiány miatt. Kritika érte az államháztartási hiány 2001 utáni növekedését, holott nem egy aktuális eseményektől befolyásolt adott évi hiánynak, hanem a felgyülemlett államadósságnak van gazdaságpolitikai szerepe.
Tisztelt Ház! Itt le kell zárnom a felszólalásomat. Azt hittem, több időt hagytak a képviselőtársaim. Mindenesetre a bevezetőben említett mátészalkai csizmadiamester fiából ott, Sárospatakon, talán Kisvárdai János rektor hatására is egy Európát és ezt a történelmi hazát féltő ember lett, esztergomi érsek volt, és ott halt meg épp a török elleni küzdelemben a mohácsi csatatéren. Sok-sok ilyen jelképes történet erősít bennünket abban, hogy az Európához való kötődésünket, kapcsolatunkat most minden eszközzel, lehetőséggel kell erősítenünk ebben a csatlakozási folyamatban.
Köszönöm szépen - a túllépett időt is -, elnök asszony. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
