HALÁSZ JÁNOS

Full text search

HALÁSZ JÁNOS
HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Magam is úgy vélem, fontos, hogy az állam, a gazdaság és a civil szféra háromszögében keressük a kultúra legjobb támogatási rendszerének lehetőségeit, és ebben nyilván partnerek vagyunk, de ebben a keresésben és ebben a munkában ne váljunk a kormány propagandagépezetének az eszközévé. Azt hiszem, amit elmondott Vitányi Iván, az nagyon sok szempontból nagyon fontos elméleti alapvetés, de nézzük meg azért a számokat, mert amiről a kormányzati sikerpropaganda részeként beszélnek, hogy a kulturális tárca költségvetési támogatása emelkedik, az egyszerűen nem igaz.
87 milliárd forint állt rendelkezésre a polgári kormány utolsó évében a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma fejezetében. Ebből 16 milliárd forint, nem több, volt az, ami egyházi ügyekkel kapcsolatos kiadás volt, ez került most át a Miniszterelnöki Hivatal fejezetébe - így ez, ha levonjuk a 87-ből a 16-ot, 71 milliárd. Most 64 milliárd forint szerepel a tárca költségvetésében.
Hölgyeim és Uraim! Ez 10 százalékos csökkenés. Semmi baj nincs ezzel, ettől még a belső tartalmában lehetnek értékek, amiket támogatnunk is kell, meg el is ismerünk, de ne mondjuk azt, hogy ez nem így van; sajnos csökkent a tárca költségvetése, a költségvetés áldozatául esett a kulturális tárca. Az előző években sosem volt ilyen; a polgári kormány minden évben az inflációt jelentősen meghaladóan támogatta a minisztérium fejezetét.
És még valami: hogy egy nagyberuházás megvalósul, a Nemzeti Színház 10 milliárd forintos beruházása, az nem erény, hogy a jövő évben az nem marad a tárcánál. Nagyon fontos lenne, ha ott maradna, és újabb beruházások indulhatnának el.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir