DR. LAMPERTH MÓNIKA

Full text search

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az a téma, amelyet ön fölvetett kérdésében, nagyon fontos, és meggyőződésem, hogy a rendőri szerveknek is, de társadalmi összefogással is tenni kell annak érdekében, hogy a tanyán élő emberek, akik potenciálisan vonzerőt jelentenek a bűnelkövetők számára, nagyobb védelmet és védettséget kapjanak. Ebben teljesen egyetértünk a képviselő úrral.
Tisztelettel tájékoztatom az Országgyűlést és képviselő urat is arról, hogy egy modell értékű bűnmegelőzési, áldozatvédelmi program készült a Kecskeméttől délnyugatra elterülő tanyavilágban. Ennek keretében felmérésre került a lakosság szociális életkörülménye, életkora, kísérleti segélyhívó rendszert működtetünk, és javaslat készül a tanyagondnoki hálózat kiépítésére is; és vizsgáljuk a postai kézbesítők, mezőőrök, erdészek bevonásának lehetőségét ebbe a programba, ami ugyancsak növelheti az itt élő emberek védettségét. Ez a reményteljes kezdeményezés abból a szempontból már eredményesnek mondható, hogy a tanyán élő emberek biztonságérzetét is növeli. Ezzel a módszerrel lehet a megyében, akár más kistérségekben is élni és eredményt elérni.
Azzal a konkrét dologgal kapcsolatban, amit ön fölvetett a vállalkozói igazolvánnyal kapcsolatban, hogy ez mint lehetséges módszer jelenik meg, tájékoztatom képviselő urat, hogy a vállalkozói igazolványt kibocsátó önkormányzat jegyzőjének ellenőriznie kell, hogy jogszerűen végzi-e ezt a tevékenységét. Ez mindenféle vállalkozásra igaz, aki nem rendeltetésszerűen gyakorolja a jogát, attól ezt nyilván vissza kell vonni, de ha a vállalkozóknál megoldást talál rá a jog, akkor félő, hogy más módon megpróbálnak csalárd emberek visszaélni a hiszékenységgel.
Tehát a bűnmegelőzési program mellett azt kérem a nyilvánosságon keresztül is az emberektől, hogy legyenek óvatosak. A nyitott embereknek tudom, hogy nehezére esik, de ne engedjenek be bárkit, idegent a lakásukba, vigyázzanak saját maguk is az értékeikre.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir