HALÁSZ JÁNOS

Full text search

HALÁSZ JÁNOS
HALÁSZ JÁNOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Különleges alkalom az, amikor egyáltalán közalapítványi beszámolóról tárgyalunk itt, a parlamentben.
Magyarországon több mint 24 ezer alapítvány működik, ezek közül több mint 1300 a közalapítvány, amely közalapítványi formában teszi a dolgát, és körülbelül 40 olyan közalapítvány van, amelyet a kormányzat vagy a parlament hozott létre. Különlegesek e közalapítványok között az úgynevezett média-közalapítványok, hiszen a parlament alapította őket, kétharmados törvény hozta létre ezeket az alapítványokat; a rádiózásról és a televíziózásról szóló törvény tartalmazza a Hungária Televízió Közalapítvány létrehozását is.
Ez a közalapítvány az, amelyik létrehozta a Duna Televízió Részvénytársaságot. Amikor a Hungária Televízió Közalapítványról beszélünk, ahogy itt ez eddig is elhangzott, a Duna TV-ről is beszélünk. Arról a Duna Televízióról, amiről itt már szóba került, hogy UNESCO-díjas, és arról a Duna Televízióról, amiről talán egyöntetűen mindnyájan mondhatjuk, hogy európai rangú, és talán megkockáztathatjuk, hogy világszínvonalú kulturális televízió. Nem azt mondtam, hogy a világ legjobb kulturális televíziója, de talán ez a jelző nem nagy túlzás.
Nézzük meg érdekességként, hogy a mai napon milyen műsorokat láthatnak a kedves nézők a Duna Televízión, ha bekapcsolják a tévéjüket, és erre a csatornára hangolnak. A Szamárköhögés című magyar filmszatíra volt délelőtt; a Szóról szóra magyarul, ismeretterjesztő műsor; Magyar történelmi arcképcsarnok, szintén egy ismeretterjesztő műsor; Bunuel címmel portréfilm Luis Bunuel filmrendezőről; Hej, hej, helyes beszéd, nyelvművelő műsor - ez különösen a kedvencem -, és Híradó, Esti mese; a Román filmjelenlét sorozat keretében az Életvonat című film; In memoriam Hajnóczy Péter címmel magyar filmetűd; éjszaka pedig egy színvonalas könnyűzenei koncert lesz ma a Duna TV műsorán. Ez látható tehát ma.
(16.20)
S nyilván nem a mai nap vagy nem ez a rövid műsormustra az, ami alapján beszélhetünk a televízió színvonaláról, hanem az eddigi évek tevékenysége alapján mondhatjuk azt, hogy hála istennek, van egy színvonalas kulturális televíziónk. És nyilvánvalóan köszönet illet mindenkit, aki ennek a műhelynek a létrehozásában tevékenykedett, segédkezett, és köszönet illet mindenkit, aki a Duna Televízió színvonalas műsorainak létrejöttét, képernyőre kerülését segítette éveken át, segíti mostanság vagy segíteni fogja ezután.
Ez a televízió, ahogy az szintén szóba került itt, ráadásul különleges küldetéssel is rendelkezik: a határon túli magyarságról, a határon túli magyarsághoz is szól; sajátos eszközeivel segíti a magyar kisebbség kulturális identitásának megőrzését is. Különleges és kitüntetett szerep ez, és a Duna Televízió, illetve a Hungária Televízió Közalapítvány ennek a szerepének - ennek is - eleget tesz; azt hiszem, kitűnik ez a közalapítvány különböző évekről szóló beszámolóiból is.
Öt beszámoló van előttünk, öt beszámolóról tárgyal a tisztelt Ház: az 1997-esről, 1998-asról, egészen a 2001-ről szóló beszámolóig, és ezeket a beszámolókat a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriuma elfogadta - így kerülhetett ide elénk, máshogy talán nem is kerülhetett volna ide. Azok a kuratóriumok fogadták el ezeket a beszámolókat, amelyekben döntő többségben vannak a civil szervezetek; a civil szervezetek delegáltjai több mint kétharmados többségben ülnek ebben a kuratóriumban, amely ezeket a beszámolókat elfogadta, és ezekben a kuratóriumokban a pártok delegáltjai csak kisebbségben vannak, és kisebbségben is voltak mindig, és ez nagyon helyes; 1997-ben is kisebbségben voltak, 2000-ben és 2001-ben is. Ezért érthetetlen számomra, hogy a kormánypártok miért nem támogatják ennek a beszámolónak az elfogadását; öt beszámolóból hármat támogatnak, kettőt nem támogatnak.
A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja támogatja a Hungária Televízió Közalapítvány beszámolóit, és azt javasoljuk a tisztelt Háznak, hogy a beszámolók mindegyikét fogadja el; a tisztelt kormánypárti képviselőktől pedig azt kérjük, hogy politikai sértettségükön legyenek úrrá. Kérem, vonjuk ki a Hungária Televízió Közalapítványt és a Duna TV-t a kibékíthetetlennek tűnő médiaviták sorából. Kérem, fogadják el, nemcsak javaslom, kérem is, hogy fogadják el a Hungária Televízió Közalapítvány beszámolóit, és ne veszélyeztessük a Duna Televízió értékeit.
A 2001 áprilisától 2002 márciusáig terjedő időszakról szóló beszámolóhoz, az azzal kapcsolatos határozati javaslathoz egy érdekes pontot is javasolnak a kormánypárti képviselők; ma ennek egy javított, új változatát is megkaptuk. Ez tulajdonképpen ugyanolyan pont, ugyanolyan javaslat, mint amit a Magyar Televízió esetében is megtesznek. Elhangzott már ez itt, de azért megismétlem: "Az Országgyűlés felkéri az Állami Számvevőszéket, hogy 2002. december 10-éig célvizsgálat keretében mondjon véleményt a Duna Televízió Részvénytársaság költségvetési támogatási igényének megalapozottságáról, indokoltságáról." A kormánypártok tehát egyrészt nem akarják elfogadni a beszámolót, és egyúttal soron kívüli állami számvevőszéki vizsgálatot kérnek, és sajnos ezzel azt a látszatot keltik, mintha a Duna Televíziónál is olyan gondok lennének, mint a Magyar Televíziónál. A költségvetési bizottságon belül, ha jól tudom, már létrehoztak egy albizottságot, amely vizsgálja a közmédiumokat e tekintetben, és most, mintegy még ezt megfejelve, és itt a parlament elé, a plenáris ülés elé is hozva javaslat formájában, még egy ÁSZ-vizsgálatot is kérnek a kormánypárti képviselők.
Én kérem a tisztelt kormánypárti képviselőket, hogy a politikai érdekeik miatt ne áldozzák fel a Duna Televízió értékeit. A Duna Televízió és a Hungária Televízió Közalapítvány ennél többet érdemel.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir