DR. KAPOLYI LÁSZLÓ

Full text search

DR. KAPOLYI LÁSZLÓ
DR. KAPOLYI LÁSZLÓ, a gazdasági bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat egyik fontos pillérét a hazánk európai szabadalmi egyezményhez való csatlakozása miatt szükséges jogszabály-módosítások képezik, és ezek a rendelkezések teremtik meg az európai szabadalmi rendszer és a magyar szabadalmi rendszer közötti illeszkedés jogszabályi kereteit. A nemzetközi szabadalmi együttműködés másik fontos pillére a szabadalmi együttműködési szerződés, amelynek hazánk immár huszonkét éve tagja.
A szerződés által létrehozott nemzetközi szabadalmi rendszer rendkívüli sikerét jelzi a szerződés alapján tett bejelentések számának exponenciális növekedése. Ennek a sikernek hazánk is élvezője, hiszen a Magyarország vonatkozásában tett bejelentések száma - döntően a nemzetközi úton tett bejelentéseknek köszönhetően - az elmúlt évek során folyamatos és egyre dinamikusabb növekedést mutatott. Ez annál is örvendetesebb, mert a ’90 utáni időszakban a szellemi vagyont kihagyták a nemzeti vagyon felértékeléséből, szétszóródtak jelentős szellemi műhelyek. A szellemi vagyon leértékelését mutatta az ipari kutató-fejlesztő hálózat gyakorlatilag teljes felszámolása, egyes szakmakultúrák elhalása, holott jöttek létre jelentős, nemzetközileg a piac által is honorált sikerek, például a Graphisoft, az IQ-soft, a Recognita optikai felismerő rendszere, mezőgazdasági, állattenyésztési, biotechnológiai eredmények, főleg Szegeden és Gödöllőn.
A világversenyben ma a legfontosabb érték a tudás, a szellemi vagyon, a hozzáadott érték. Az Európai Unió, ahová igyekszünk, szintén ezzel próbál a versenyben helytállni. A magyar tudomány már teljes jogú európai uniós tagként vesz részt ezekben a programokban, sőt a most záródó ötödik keretprogramban is.
Az előzőekben említettek mellett a törvényjavaslat a kormány jogharmonizációs programjában előírt feladatokat végrehajtva az Európai Unióhoz való csatlakozás szabadalmi jogi feltételeinek megteremtését is célozza. A törvényjavaslat gazdagítja, kiegészíti és korszerűsíti a magyar szabadalmi törvénynek a növényfajták oltalmára vonatkozó részét is.
Összefoglalva tehát a törvényjavaslat teljesíti, végrehajtva a kormány jogharmonizációs programjában a szabadalmi jog területén 2002. második felére előirányzott feladatokat. A gazdasági bizottság a törvényjavaslatot egyhangúlag támogatta, és azt javasolja, hogy az előadottak alapján a tisztelt Országgyűlés fogadja el a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló módosításról szóló T/769. számú törvényjavaslatot.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir