DR. SZABÓ ZOLTÁN

Full text search

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Néhány elhangzott dologra kénytelen vagyok reagálni. Göndör képviselőtársam már elmondta, hogy a Fidesz-kormány idején hogyan alakult ennek a gazdasági növekedésnek a kérdése. Az előző napirendi pont keretében ezt már részletesen megtárgyaltuk. Volt gazdasági növekedés, ezt nem vitatja senki, de azt sem kellene vitatni, hogy 2000 kezdetétől folyamatosan csökkent a gazdasági növekedés üteme. Valóban megindultak a bérek felfelé, legalábbis az utolsó esztendőben. A korábbi években 5,2 százalékos GDP-növekedéssel állt szemben 1,5 százalékos reálbér-növekedés az országban; ezt olyan horribilis béremelkedésnek azért nem nevezném.
Képviselő úr, a munkanélküliség valóban csökkent a statisztikákban, ugyanakkor azonban csökkent a foglalkoztatottság is Magyarországon. A kettő együtt csak úgy hozható össze, ha a statisztikai alap megváltozott, és mást tekintünk munkanélkülinek, mint korábban. Ezt a trükköt persze minden kormány el szokta játszani, nem hányom az önök szemére, hogy önök is eljátszották, de mégiscsak az a helyzet, hogy a foglalkoztatottság - ami az igazán érdemi mutató - ettől még nem emelkedett.
Néhány szót az adótörvényekről. Tisztelt Lasztovicza Jenő Képviselőtársam! 1998-ban az önkormányzati választásokat megelőző október 17-én, szombaton reggel kaptuk kézhez az adótörvény-tervezeteket. Most szeptember 24-e van, és ott van az önök asztalán a jövő évi adótörvény-tervezet; sőt a Pénzügyminisztérium olyan gáláns volt, hogy nem egy héttel, hanem 53 héttel korábban adta ki ezeket, merthogy a 2004-re tervezett adótörvények is az önök kezében vannak már, azokról is lehet vitatkozni.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir