HALMAI GÁBORNÉ

Full text search

HALMAI GÁBORNÉ
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Belügyminiszter Asszony! Hazánkban közel négyszáz településen, köztük városomban, Szekszárdon is folyamatosan fennáll a pincebeszakadások, partfalomlások veszélye. A pincékkel 1975-től, a partfalakkal 1997-től foglalkozó tárcaközi bizottságok a minden év december végéig beadott, a minimumot tartalmazó pályázatok alapján döntöttek az ezek elhárításához adható forrásokról. A bizottság folyamatos helyszíni szemléken ellenőrizte a munkák megvalósulását, a program korrekt működését pedig a Számvevőszék éves ellenőrzései visszaigazolták.
A települések a februárban megkapott állami támogatásból és a költségvetésfüggő önrészből végezték a közterületeket, közösségi létesítményeket, sokszor országos jelentőségű főutakat érintő veszélyelhárítást.
(12.30)
Az előző kormányzat a 2002. évtől a két programot a címzett és céltámogatási törvény hatálya alá vonta, ezzel megszűnt a veszélyelhárítási jelleg, hiszen ez a törvény az országos vagy területi fontosságú fejlesztési jellegű beruházásokat támogatja. A veszélyelhárítás pedig nem fejlesztés, de jó esetben nem is kárelhárítás, hanem egy szisztematikus megelőzés. Mint ez a nyár is mutatta, az árvízvédelem országos ügy. Akkor például egy országos jelentőségű főközlekedési útvonal vagy egy településrészt veszélyeztető partfal védelméhez miért kell az ebben a törvényben meghatározott 20-40-60 százalékos önrészt kérni egy településtől?
A pincék és partfalak veszélyelhárítását csak részben lehet tervezni, inkább csak egy adott helyzetre vonatkozó beavatkozási sorrendet lehet felállítani, amelyet egy esőzés vagy egy közműárok megnyitása miatt bekövetkező omlás, földcsuszamlás miatt módosítani kell. A megyei, illetve az országos vis maior keretbe - bár az megnyílt az ilyen eseményekből keletkezett károk elhárítására is - nem tervezték évi 15-20 pincebeszakadásból, 20-50 partfalomlásból, földcsuszamlásból származó veszélyhelyzet finanszírozását, pedig ilyen vészhelyzetek előfordulnak.
Kérdezem, tervezi-e a tárca a vészhelyzetek további megkülönböztetését, vagy az ilyen veszélyhelyzetek kezelésére korábban 26, illetve 4 évig bizonyítottan jól működő rendszer modernizált felélesztését vállalja.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir