WARVASOVSZKY TIHAMÉR

Full text search

WARVASOVSZKY TIHAMÉR
WARVASOVSZKY TIHAMÉR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Miniszterelnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A börgöndi reptér tulajdonjogának térítésmentes átadását Aba és Székesfehérvár önkormányzata több alkalommal kérte az előző kormánytól. E tárgyban az előző kormányhoz írott kérelmeinkre sajnos a mai napig nem kaptunk sem szóban, sem írásban választ, mely érthetetlen és megmagyarázhatatlan számunkra. Annál is inkább, mivel a döntéshozókat tájékoztattuk arról, hogy reális esély mutatkozik a fejlesztéssel egy olyan mintaértékű modell megvalósítására, amely egyszerre segíti a székesfehérvári térség fejlődési ütemének megőrzését és növelését, valamint Fejér megye déli részének, elsősorban Sárvíz kistérség, illetve Sárbogárd munkanélküliséggel küzdő térségének a fejlődését. Eközben más ingatlanok esetében sorozatosan születtek pozitív kormánydöntések az ingyenes átadásra.
Kockára téve a térség fejlődését, háromévi halogatás után hagyta jóvá a kormány 2001-ben Székesfehérvár és Aba tulajdonszerzését, persze nem ingyen, hanem árverésen: 280 millió forintért az ÁPV Rt.-től sikerült megvásárolnunk a repteret. A reptér vételárának kifizetése mellett a szerződésben rögzítették a környezeti károk elhárításának a kötelezettségét is. Ezeknek a terheknek a viselése különösen nagy gondot jelent számunkra, mivel a megye elmaradott déli részének egyik települése, Aba az eddig felmerült költségeket sem tudta vállalni, így ezeket Székesfehérvár előlegezte meg számára.
A fentiek alapján kérem a miniszter urat, vizsgálja meg annak a lehetőségét, hogy a reptérhez kapcsolódó volt lőszerraktár és egyéb kiegészítő területek tulajdonjogát megkaphassuk. Tud-e a kormány segíteni a környezeti károk elhárításában, amelynek elvégzésére az önkormányzatok ötéves határidőt kaptak? Milyen módon tudna a kormány bekapcsolódni egy regionális reptér fejlesztéséhez szükséges külső infrastruktúra kiépítésében, esetleges pályázat formájában?
Kérem a miniszter úr megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir