DR. KÉKES FERENC

Full text search

DR. KÉKES FERENC
DR. KÉKES FERENC (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A vitában érdeklődéssel figyeltem fideszes képviselőtársaimnak azon, némi kritikai éllel megfogalmazott véleményeit és állításait, mely szerint kritikai éllel fogalmazták meg, hogy a Magyar Szocialista Párt és a szociáldemokraták a választási kampányban és úgy egyébként is a szakszervezetekkel szorosan együttműködnek. (Nagy zaj.) Nem érzékelném, kicsit tanulmányozva az európai... Nem lehet hallani? (Közbeszólások: De igen! De nem szociáldemokraták!)
Kicsit tanulmányozva az európai polgári demokráciák gyakorlatát, azt tapasztalhatjuk, hogy Európában mindenütt a baloldali pártok fokozott figyelemmel vannak a szakszervezetekre, fokozott figyelemmel vannak és voltak a szakszervezetekkel, a munkavállalói érdekképviseletekkel való érdemi együttműködésre.
Nincs ez másként, kérem, Magyarországon sem, nincs ez másként a Magyar Szocialista Párt politikai gyakorlatában sem. Szándékaink és reményeink szerint ebbéli tevékenységünket a jövőben kizárólag és kifejezetten elmélyíteni kívánjuk. Tesszük ezt azért, mert a magyar társadalom többségét a bérből és fizetésből élő emberek alkotják, és úgy gondolom, úgy gondoljuk, hogy egy baloldali pártnak e társadalmi réteg érdekeinek a képviselete kiemelt jelentőségű politikai feladata.
Egykori vállalatvezetőként megtapasztaltam, megtapasztalhattam, hogy ha stratégiai években gondolkodom, akkor a munkáltatónak is igenis érdeke az erős szakszervezet, a munkavállalói jogok minél szélesebb körben való kiteljesítése, mert valódi partnerség hosszú távon csak így képzelhető el.
Az a véleményem, az a véleményünk, hogy ez a törvény egy lépés abba az irányba, hogy a magyar társadalom többségét alkotó bérből és fizetésből élők, akik a rendszerváltás vesztesei sok szempontból, a rendszerváltás nyerteseivé válhassanak a nem túl távoli jövőben.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir