FILLÓ PÁL

Full text search

FILLÓ PÁL
FILLÓ PÁL (MSZP): Igen tisztelt Képviselőtársaim! A vita vége felé tulajdonképpen már nem akarok újabb vitafrontokat nyitni, csak a viszonylag gyér számú, de még érdeklődő ellenzéki képviselőtársaimnak szeretnék egy javaslatot megfogalmazni. Hiszen Őry Csaba vezérszónokként, a legnagyobb ellenzéki párt vezérszónokaként azt mondta, hogy nem fogják megszavazni ezt a javaslatot, és módosító indítványokat sem fognak ehhez benyújtani.
Igen tisztelt Képviselőtársaim! Az utóbbival egyetértek, hiszen nem kell módosítványokat benyújtani, mert nagyon jó ez a javaslat, tehát ilyen szempontból ezzel egyetértek. (Derültség.) Viszont azt javasolnám, miután a vitában itt sokan elmondták, mennyire a szívükön viselik a magyar munkavállalók sorsát, mennyire szeretnének a magyar munkavállalók helyzetén javítani, mégis azt mondanám, értékeljék felül ezt az előzetes kijelentést, és nyugodtan szavazzák meg ezt a javaslatot, hiszen végső soron ez a javaslat, amit most tárgyalunk, a magyar munkavállalók érdekeit képviseli.
Úgy hiszem, hogy önök is nyugodt szívvel megszavazhatják, amennyiben komolyan gondolták azt, amit itt a vitában nagyon sokan megfogalmaztak. Ebben, kérem, gondolkodjanak még addig, amíg a végszavazásra sor kerül.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir