ELNÖK (dr. Szájer József)

Full text search

ELNÖK (dr. Szájer József)
ELNÖK (dr. Szájer József): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás hároméves kereteiről szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztést T/5601. számon, az egységes javaslatot pedig T/5601/2913. számon kapták kézhez.
Az egységes javaslathoz módosító javaslatok érkeztek, így a határozathozatal előtt záróvitára is sor kerül az alkotmányügyi és a költségvetési bizottság T/5601/2927. számú együttes ajánlása alapján.
Kezdeményezem, hogy a benyújtott módosító javaslatokat három vitaszakaszban tárgyalja meg az Országgyűlés.
Az első vitaszakaszban a normaszöveget érintő 1-50. pontok vitájára kerüljön sor, valamint az összefüggésekre figyelemmel a 76. pontra is ebben a szakaszban nyíljon meg a vita.
A második vitaszakaszban az 1. melléklethez érkezett módosító javaslatok vitája következhet az 51-71. pontok és a 75. pont szerint.
A harmadik vitaszakaszban kerüljön sor a 72., 73. és 74. pontok vitájára, amely két további mellékletben tartalmaz módosítást.
Aki ezzel egyetért, kérem, hogy kézfelemeléssel jelezze. (Szavazás.)
Úgy látom, az Országgyűlés egyetért a javaslattal.
Ügyrendi kérdésben Veres János képviselő úrnak adom meg a szót.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir