DR. LAMPERTH MÓNIKA

Full text search

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Köztársaság kormánya és a Benelux államok kormányai között a jogellenesen tartózkodó személyek visszafogadásáról szóló egyezményt Luxemburgban, 2002. január 23. napján írták alá. Az úgynevezett visszafogadási egyezmények célja az állampolgárok saját hazájukba történő visszajuttatása igazgatásrendészeti eszközökkel, valamint az illegális migráció európai erőfeszítések szellemében való kezelése.
Az egyezmény megteremti a jogellenesen tartózkodó saját állampolgárok és a harmadik ország állampolgárai visszafogadásának jogi feltételeit. Az egyezmény rendelkezései kiterjednek a harmadik ország állampolgárainak hazájukba történő átutazására vagy átszállítására, ennek a feltételrendszerére, valamint az átszállítás megtagadásának lehetséges eseteire is.
Tekintettel arra, hogy a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásokról szóló törvény alapján az Országgyűlésnek a nemzetközi szerződéseket törvénnyel kell kihirdetnie, kérem az Országgyűlést, hogy szavazzák meg.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir