DR. AVARKESZI DEZSŐ

Full text search

DR. AVARKESZI DEZSŐ
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Elnök Úr! Elnézést, hozzászólni szeretnék, de a gépet nehezen tudtam időben benyomni. Nagyon röviden annyit szeretnék elmondani, hogy módosító indítványokat nyújtottam be a törvényjavaslathoz abból a célból, hogy egyértelműbb legyen a szabályozás. Ez alapján a minisztereken és államtitkárokon kívül a Legfelsőbb Bíróság elnökére és a legfőbb ügyészre terjedne ki a javaslat, a többi korábban érintettre nem.
Az alkotmányügyi bizottság mai ülésén úgy nézett ki, hogy nagyjából egyetértés bontakozott ki az így módosított indítvánnyal kapcsolatban. Egy vitatott téma merült fel: a miniszterek és államtitkárok vagyonnyilatkozatának a kezelése, különös tekintettel arra, ha a Miniszterelnöki Hivatalt felügyelő miniszter nem országgyűlési képviselő. Úgy tűnik, ha ebben nem megnyugtató a jelenlegi szabályozás, akkor megfelelő módosító indítványt be tudunk nyújtani, és ebben az esetben esély van arra, hogy valamennyi frakció támogatni tudja a javaslatot.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir