DR. CSILLAG ISTVÁN

Full text search

DR. CSILLAG ISTVÁN
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Először is szeretném leszögezni, hogy az, amit itt elmondott, egyszerűen szemen szedett hazugság.
Másodszor azt szeretném leszögezni: lehet, hogy a költőnek megvolt a költői vénája, de az ön vénája, azt kell mondanom, nagyjából olyan, hogy arról beszél, ami nem igaz. Ennek van egy törvényi tényállása, amit most szándékosan nem említek, de egyébként ez az, hogy rémhírterjesztés. Tudniillik a kormány azt döntötte el, hogy a mellékvonalakat nem szünteti meg, hanem mindaddig fenntartja, ameddig - majd egyszer - kialakulnak a régiós munkamegosztás lehetőségei, pénzügyi feltételei és a feladatai.
(15.30)
Tehát szeretném még egyszer elmondani mintegy a vasutas-társadalom, az ön által felsorolt vonal mellett élők nevében és érdekében, hogy az, amit a hozzászólásában és kérdésében elmondott, nem más, mint hazugság, rémhírterjesztés, és nyilván ön nem kíván erre vállalkozni a jövőben, hiszen felelős politikus erre nem vállalkozik akkor sem, hogyha az aggodalom fűti, akkor sem, hogyha elolvashatja a kormányhatározatból, hogy mit határozott el a kormány, akkor sem, hogyha a kormányhatározat esetleg önnek nem tetszik, és akkor sem, hogyha világos és felelős a közlekedési kormányzat a térségfejlesztés, az ott dolgozók és a tömegközlekedést igénybe vevők érdekében. Kérem a válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir