DR. CSILLAG ISTVÁN

Full text search

DR. CSILLAG ISTVÁN
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Természetesen ezeket a tényeket, amelyeket az Állami Számvevőszék jelentése tartalmaz, maradéktalanul ismerem, hiszen a tárca szakértői, vezetői abszolút szorosan működtek együtt és dolgoztak közösen az Állami Számvevőszék megbízott ellenőreivel.
Azért is ismerem, mert én magam rendeltem el 2003 júniusában az első kiszivárgott tények alapján egy olyan vizsgálatot, amelynek eredményeképpen a vizsgálat után azonnali hatállyal mentettem fel állásából az Állami Autópálya Kezelő Rt. vezérigazgatóját, és intézkedési tervet fogalmaztunk meg, még függetlenül az Állami Számvevőszék megállapításaitól és ajánlásaitól. Ennek megfelelően, azt kell mondanom, nem alakult ki az Állami Számvevőszék megállapításai és az általunk talált tények között semmilyen ellentmondás és semmiféle olyan kérdés, ami külön igényelte volna számunkra a meglepetést, vagy pedig az újabb intézkedések elrendelését, már csak azért sem, mert a tavaly júniusi ellenőrzés óta folyamatosan szigorítottuk a hozzánk tartozó cégek esetében a pénzgazdálkodást, a gondos gazda módjára történő eljárást, az egyes igazgatóságokkal, felügyelőbizottságokkal és az abban képviselt személyekkel szembeni felelősséget.
Következésképpen, azt szeretném összefoglalóan mondani az ön kérdésére, hogy úgy járunk el, ahogyan az egy megfelelően felelősséget viselő tárcától elvárható. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir