LENGYEL JÁNOS

Full text search

LENGYEL JÁNOS
LENGYEL JÁNOS (Fidesz): Miniszter úr, sajnálom önt, és sajnálom a kormányát, mert meggyőzött most arról (Moraj és közbeszólások a kormányzó pártok padsoraiból.) - egy pillanat -, hogy a magyar mezőgazdaságot áldozati bárányként kívánják felajánlani Európa oltárán. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Óh!) Több mint 3 ezer települést, több mint 7 millió lakosával együtt és egyetemlegesen.
Egyszerű az ok: 100 ezer forint keletkezett kár kapcsán legalább elnézést kértek volna a mezőgazdasági termelőktől, hogy ne haragudjanak, csak 5300 forint jutott 100 ezer forintból hektáronként - 1500, maximum 5000 forint. Ne osszuk meg a vidéket a fővárosban és a nagyvárosokban élőkkel! Most összehozni kell, és nem megosztani, mert a nagyvárosokban azt gondolják, hogy a paraszt, a vidéki ember nagyon sok támogatást kapott ebben az évben - most fogják az elsőt kapni.
Egyébként az EU-előcsatlakozási támogatásra pedig nem kaptam választ, hogy az ünnepig kifizetik-e még azt a 7,2 milliárd forintot (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), vagy nem fizetik.
Nem tudom elfogadni a válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir