DR. CSÁKABONYI BALÁZS

Full text search

DR. CSÁKABONYI BALÁZS
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Több módosító indítvány is foglalkozik belső átcsoportosítások kapcsán a szociálpolitikai kiadások növelésének lehetőségével, és többen említették már a nyugdíjasok helyzetét.
Én mindössze egyetlenegy dologra szeretnék reagálni. Emlékezetükbe kívánom idézni tisztelt képviselőtársaimnak azt az intézkedést, ami azt mondja, hogy minden év novemberében a nyugdíjakat az eltérő áremelkedéseknek és nettó bérkiáramlásnak megfelelően visszamenőlegesen emelni kell, mégpedig a nyugdíjak fogyasztói kosara által számított inflációt kell figyelembe venni. Ez történt ebben az évben is, és ez fog történni a következő évben is. Így tehát ha a 6 százalékot meg fogja haladni az áremelkedés mértéke, akkor kiegészítésre kerül sor.
Tudjuk azt is, hogy a nyugdíjasok fogyasztói kosarában az energiaárak, az alapvető élelmiszerek árai, egyes szolgáltatások árai jobban megjelennek, mint az átlagos családok fogyasztásánál. Ezért fogalmaz úgy a hatályos törvény, hogy ezeket figyelembe kell venni.
Még egy dolog: elhangzott itt ma is, hogy egyhavi nyugdíjat vesznek ki mindenki zsebéből. Tessék azt figyelembe venni, hogy ugyanakkor több mint egyhavit tesznek bele! Miért? Önmagában a 8,5 százalékos emelés, amibe nem számoltuk bele az özvegyi nyugdíjak jövőre történő másodszori felemelését is, aminek egyéves hatása 36 milliárd forint - ezt nem számoltuk bele -, továbbá a méltányossági nyugdíjemelésekre betervezett 750 millió forintot sem. Így jövőre, akárhogy is alakulnak a tervszámok, 2 százalékot meghaladó vásárlóérték-növekmény fog bekövetkezni a nyugdíjaknál.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir