DR. MÁTRAI MÁRTA

Full text search

DR. MÁTRAI MÁRTA
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Csákabonyi képviselő úr és Keller László hozzászólása késztetett arra, hogy elmondjam a gondolataimat, ugyanis rendkívül álságosnak, felháborítónak és hazugnak tartom azt a magatartást, amivel a nyugdíjasokat, illetőleg a családokat próbálják félrevezetni. Mindkét képviselő felszólalásából ez derült ki.
A nyugdíjak emelésével kapcsolatban nem ez hangzott el a választási kampány idején. Az igaz, hogy a nyugdíjasoknak az ötvenharmadik heti nyugdíjat folyósította a kormány, illetőleg a posta kivitte, de sajnálatosnak tartom, hogy nem mondják el, a nyugdíjasok milyen helyzetbe kerülnek az Európai Unióhoz való csatlakozás küszöbén. Egyik képviselő úr sem mondta el, hogy mennyivel emelkedett a villamos energia ára, a gáz ára, nem mondják el, hogy háromszor emelték fel a gyógyszerek árát ebben az évben, a legalapvetőbb gyógyszerek, amelyek a nyugdíjasokat terhelik és a legolcsóbb gyógyszerek árai is ma már megfizethetetlenek az időskorúak számára. Ugyanakkor emelkedik az ivóvíz, a csatorna, valamint az élelmiszerek ára, nem beszélve arról, hogy a kenyér ára már a csillagos égben van, januárban meg fogja haladni a kétszáz forintot. Az emberek ezt nem fogják tudni kifizetni, az időskorúak pedig egyáltalán nem.
El kellene felejteni végre, hogy visszafelé mutogatnak a képviselő urak, hiszen ha nem tudnák, önök, szocialisták vannak kormányon. Nagyon sajnálom, hogy állandóan nem arról beszélnek, mit tennének az emberek érdekében. Keller László a családi pótlékot említette. Én szelektívnek tartom az emlékezetét, hiszen a családi pótlék alanyi jogúvá tételét, képviselő úr, a polgári kormány állította vissza, mint ahogy megtette ezt a gyessel, a gyeddel és a családi adókedvezmény bevezetésével is. Nem kellene ezeket elfelejteni, hiszen a családok helyzetének javításáért az első nagy lépést a polgári kormány tette meg. Erre kellene önöknek építkezni ahhoz, hogy az Európai Unióba való csatlakozásnak ne vesztesei legyenek a családok, illetve az időskorúak.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir