LEZSÁK SÁNDOR

Full text search

LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Dr. Bőhm András képviselő úr hozzászólásával kapcsolatban szeretném felhívni egy módosító indítványunkra a figyelmet. Ő megjelölte ennek a pontos helyét is. A tömegközlekedés támogatásáról van szó, és helyesen beszélt a helyközi tömegközlekedés támogatásáról is. Itt e Házban többször volt már szó a munkába járók gondjairól, arról, hogy késő este nem tudnak hazamenni, illetve nem tudnak bemenni éjszakai műszakra a kisebb településekről. A Volán csak akkor indít helyközi járatot, ha az számára kifizetődő. Ezt kellene támogatnia mindenképpen a kormányzatnak.
Hogy miből? Ezzel kapcsolatban is adtunk be kapcsolódó módosító indítványt, erre szeretném felhívni szocialista képviselőtársaim, illetve az államtitkár úr figyelmét. A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium fejezetében szerepel a polgári szolgálat címszó alatt egy 2,3 milliárdos előirányzat. Ezt eltúlzott mértékűnek tartjuk, különösen annak függvényében, hogy a sorkatonai szolgálatra behívottak száma 2004-ben a felére csökken, míg 2005-ben teljesen megszűnik. Még az is elképzelhető lenne, hogy csak a 2003-ban behívott polgári szolgálatosok 2004-re áthúzódó költségeivel számoljon a költségvetés, mert a rendelkezésre álló sorköteleseknek 2004-ben amúgy is csak egy kis részét hívják be ténylegesen katonai szolgálatra.
Tehát itt, ebben a fejezetben van egy 2,3 milliárdos összeg. Mindenképpen megfontolásra javaslom a képviselő uraknak és a tárcának, hogy ezzel talán lehetne gazdálkodni, éppen a munkába járók érdekében a helyközi tömegközlekedés támogatásával.
Köszönöm a figyelmüket.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir