SZABÓ LAJOS

Full text search

SZABÓ LAJOS
SZABÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tállai képviselőtársam személyemet ért hozzászólására kívánok reagálni. Kint a folyosón valóban azt beszéltük meg - a kérdésére házszabályszerűen nem tudtam itt bent választ adni, ezért ezt kint beszéltük meg -, hogy négy elvárást fogalmazott meg a Szocialista Párt az adótörvényekkel szemben az adótörvények tárgyalásakor, és ezt a négy elvárást érvényesítette a vitában is. Az egyik elvárás az volt, hogy úgy csökkenjenek a személyi jövedelemadó-terhek, hogy közben egy arányosabb közteherviselés irányába is tegyünk lépéseket. A második elvárás az volt, hogy az adótörvényekkel javítsuk a versenyképességet. A harmadik elvárás az volt, hogy az EU-jogharmonizációs folyamatokba illeszkedjen az adótörvények elfogadása. A negyedik elvárás, amelyről Tállai képviselőtársam beszámolt, amiről kint a folyosón beszéltünk, hogy amióta állam van, költségvetés van, államigazgatás van, amióta adótörvények vannak, az adótörvények egyik funkciója, hogy biztosítsa a költségvetés kiadási oldalának fedezetét. Ezeknél a lépéseknél a kormánypárti képviselők, a kormánypártok mindig kényszerülnek olyan lépésekre, amelyre nem büszkék, amelyeket meg kell tenni, hogy el lehessen fogadni egy költségvetést; egy olyan költségvetést, amelynek minden száz forintjából 20 forint jut a nyugdíjasoknak, 20 forint a gyerekeknek, 10 forintot költünk egészségügyi, 10 forintot szociális célokra, 15 forintot a jövőbe történő befektetésekbe, építkezésekbe, 15 forintot a közbiztonság, bíróság, ügyészség költségeinek fenntartására. (Tóth István: Ez már 150 forint!) Képviselőtársam, ez még csak 90; és 10 forint jut még egyéb célokra, amelyből, mondjuk, az államadósság kamatait tudjuk finanszírozni.
Mi egy ilyen költségvetés érdekében tettük meg azokat a lépéseket, amelyeket Tállai képviselőtársam kérdésében felvázolt.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir