TATAI-TÓTH ANDRÁS

Full text search

TATAI-TÓTH ANDRÁS
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm szépen elnök asszony segítségét. Miután előre nem tudhattam, hogy Szijjártó Péter úr mit fog mondani, mennyi valótlanságot, ezért kénytelen vagyok két percben reagálni egyre-egyre azok közül, amiket elmondott. Például a lakástámogatásra szeretnék reagálni. Valóban igaz-e, hogy a fiatalok első lakáshoz jutását nem támogatja kellőképpen a jövő évi költségvetés? Igaz-e az az állítás, hogy a 30 milliós kedvezményes hitelkeret 15 millió forintra való csökkentése akadályozza a családok lakáshoz jutását?
(9.40)
Szeretném elmondani, hogy egy gyermek esetén 800 ezer forint kedvezmény szerepel 2004-ben a költségvetésben, amely két évvel ezelőtt 200 ezer volt, tehát 400 százalékos emelkedés történt.
Két gyermek után a Fidesz-kormányzat idején 1,2 millió volt, ez jövőre 2 millió forint lesz. Három gyermek esetén 2,2 millió volt, ez jövőre 3,2 millió lesz. És szeretném még azt is megemlíteni, hogy két gyermek vállalása esetén a fiatal házaspár előre is igénybe veheti a két gyermek utáni kedvezményt. Azt gondolom, ma Magyarországon 15 millió… (Szijjártó Péter jelzi a hozzászólási idő lejártát.) Szijjártó úr, ha nem vitatkozott volna, akkor belefértem volna a két percbe, tehát kérem, legyen türelemmel addig, amíg be tudom ezt a mondatot fejezni. Tehát a 15 milliós költségkeretből ma Magyarországon egy fiatal házaspár normális lakást tud építeni, tehát a hitelkeret 15 millió forintra csökkentése (Az elnök a csengő megkocogtatásával a hozzászólási időkeret leteltét jelzi.) nem akadályozza a fiatal házast a lakáshoz jutásban.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir