DR. VERES JÁNOS

Full text search

DR. VERES JÁNOS
DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A párizsi békeszerződésről szóló 1947. évi XVIII. törvényben foglaltak végrehajtásáról szóló 1997. évi X. törvény módosítására irányuló törvényjavaslat lehetővé teszi, hogy a holokausztot túlélő, 60. életévüket betöltött magyar állampolgárok az eddigi gyakorlatnak megfelelően a továbbiakban is életjáradékban legyenek részesíthetők a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány közreműködésével.
Az életjáradékok fedezetére a törvény annak idején 4 milliárd forint címletű kárpótlási jegyet rendelt. Ez az idén kimerült, így sem a már kiadott határozatok alapján később indítandó járadékfizetésre, sem a jövőbeni új belépők igényeinek finanszírozására nem nyújt kellő forrást. Bár az életjáradékok fedezetéül szolgáló keret kimerülése miatt kifizetési nehézségek most nincsenek, mert a 2003. évi költségvetésben erre a célra 2,9 milliárd forint áll rendelkezésre, a törvényt módosítani kell, hogy a 2006. május 9-éig jelentkező jogosultaknak a kárpótlási jegyek életjáradékra váltásáról szóló 1992. évi XXXI. törvény előírásai szerint a havi életjáradékuk megállapítható lehessen.
A fentiek alapján kérem, hogy a tisztelt Országgyűlés a benyújtott törvényjavaslatot fogadja el. Köszönöm figyelmüket.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir