KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF

Full text search

KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A 3. számú módosító javaslathoz szeretnék hozzászólni. A módosító javaslatom értelmében a törvényjavaslat 2. és 3. §-ai elmaradnának. A 2. § szerint az új szövetkezetekről szóló törvény 89. §-ának (3) bekezdése az alábbiak szerint módosul. A régitől annyiban tér el, hogy az irányadó rendelkezések alkalmazására vonatkozóan az „ezen törvény hatálybalépésétől számított ötödik naptári év végéig” kitétel elmarad. Vagyis a (3) bekezdés a törvényjavaslatban most így szól:
„Azok a törvény hatálybalépésekor már működő, bejegyzett szövetkezetek, amelyek alapszabályának (2) bekezdés szerint történő módosítására nem kerül sor, a törvény hatálybalépésekor irányadó rendelkezéseket alkalmazhatják azzal az eltéréssel, hogy a szövetkezet szövetkezeti üzletrészt a törvény hatálybalépése után nem bocsáthat ki, a már kibocsátott és tulajdonában lévő vagy tulajdonába kerülő üzletrészt pedig haladéktalanul köteles bevonni az értékpapírok megsemmisítésére vonatkozó jogszabály szerint.”
Vagyis a bekezdésből a kormány által beterjesztett módosítás 2. §-a kiveszi azt a szigorítást, hogy csak 2006. december 31-éig működhetnek a régi típusú szövetkezetek. Ezt a részletes indoklásban a következőképpen indokolják:
„A meglévő szövetkezetek számára 2006. december 31. napjáig adott haladékot az új szövetkezeti törvény arra, hogy alapszabályukat a megváltoztatott normákhoz igazítsák, ennek során a korábbi üzletrésztőkét a részjegyzőke részeként mutassák ki, vásárolják meg a kívülálló üzletrész-tulajdonosok üzletrészét és azt vonják be. Az a szövetkezet, amelyik az öt év leteltéig nem módosítja ennek megfelelően az alapszabályt, jogutód nélkül megszűnik a törvény erejénél fogva.”
Ezzel a módosítással az üzletrészek továbbra is fennmaradhatnak, annak ellenére, hogy Medgyessy Péter „Egyetértésben a nemzettel” című választási szóróanyagában, a „Virágzó mezőgazdaságot teremtünk” című részben ez olvasható: „Megkülönböztetés nélkül megvásároljuk az alanyi jogú üzletrész-tulajdonosok üzletrészét, orvosoljuk az elmúlt években elkövetett súlyos igazságtalanságokat.”
Most nem térek ki arra, hogy egy vásárlásnak általában az eladó szándékával is egybe kell esnie, és arra sem, hogy a mezőgazdaság manapság nem éppen virágzó, viszont érdekes módon, ha a választási ígéretek betartását csak 2006 tavaszán lehet számon kérni, akkor is bőségesen elegendő a 2006. december 31-éig szóló, régi típusú szövetkezetekre vonatkozó haladék.
Ezért is javasoltam a törvénymódosítás 2. §-ának elhagyását, vagyis talán újból a sorok között kell olvasnunk, éppen ezzel a törvénymódosítással adják tudtunkra, hogy mégsem rendezik az üzletrésztulajdonokat. Egyébként a rendezésről másfél éve valóban nem hallottunk semmit.
A törvénymódosítás 3. §-ának (3) bekezdésében ez áll: „E törvény hatálybalépésével egyidejűleg az új szövetkezeti törvény 89. §-ának (4), (5) bekezdése, valamint a 94. §-ának (2) bekezdése hatályát veszti.”
Nézzük, mik is voltak ezekben a bekezdésekben! A 89. § (4) bekezdésében: „Az a szövetkezet, amely a (3) bekezdésben meghatározott határidő lejártáig alapszabályát a (2) bekezdésben foglaltak szerint nem módosítja vagy gazdasági társasággá át nem alakul, jogutód nélkül megszűnik.” Az (5) bekezdésben pedig ez volt: „Felhatalmazást kap a kormány, hogy a (2), (3) bekezdésben végrehajtásának egyes kérdéseit rendeletben szabályozza.”
A hatályukat vesztő rendelkezések között volt a 94. § (2) bekezdése, amelyben az állt: „Az e törvény hatálybalépését követő ötödik naptári év végével hatályát veszti az Fvt., valamint az azt módosító 1994. évi XLIV. törvény, az 1994. évi C. törvény, az 1996. évi XXXII. törvény, továbbá a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 237. §-a, a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény 311. §-a és a 320. §-ának m) pontja.”
Idézek a részleges átalakulással érintett szövetkezet eszközei, kötelezettségei átértékeléséről szóló 2/2003. számú polgári jogegységi határozatból: „A részleges átalakulás jogintézményét az új szövetkezetekről szóló 2000. évi CXLI. törvény, illetve a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi törvény nem ismeri. Ez utóbbi ténynek azért van kiemelt jelentősége, mert az Szvt. 88. §-ának rendelkezése értelmében a szövetkezet gazdasági társasággá történő átalakulására, az Szvt.-ben található speciális rendelkezéseken túlmenően a Gt. szabályai is megfelelően alkalmazandók. A számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény, illetve a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény a részleges átalakulást mint a szervezeti formaváltás egyik esetét, az átalakulási vagyonmérleg, vagyonleltár és a tervezetei elkészítésével összefüggésben külön nem nevesíti.”
Vagyis úgy érzem, hogy a szóban forgó törvénymódosítással visszacsempészik azt a részleges átalakulási formát, amelyet annak idején részeges átalakulási formának csúfoltak vidéken. Ez ugyanis arról szólt, hogy az átalakulás során az üzletrészüket gazdasági társaságba átvivők a szövetkezetben megmaradhattak tagként. Így ők dönthettek azoknak az üzletrészeknek a sorsáról is, amelyek nem is az ő tulajdonukban voltak. A kormány által benyújtott törvénymódosítással újra a részeges átalakulási forma lép életbe, módosító javaslatom pedig éppen ezt akadályozná meg.
Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir