ELNÖK (Harrach Péter)

Full text search

ELNÖK (Harrach Péter)
ELNÖK (Harrach Péter): Tisztelt Országgyűlés! Következik a környezetterhelési díjról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/5481. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/5481/102. számon kapták kézhez.
Indítványozom, hogy a részletes vita a módosító javaslatok közötti összefüggésekre figyelemmel két szakaszból álljon.
(2.20)
Kezdeményezem, hogy az első szakaszban az egyes díjakra vonatkozó rendelkezéseket vitassa meg az Országgyűlés, az ajánlás 4-109. pontjai alapján. A második szakaszban pedig a preambulumot érintő 1., 2. és 3 ajánláspontok megtárgyalására kerüljön sor.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e a javasolt vitaszerkezettel. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az indítványt az Országgyűlés elfogadta.
Nem szeretném újból felolvasni a felhívom figyelmüket kezdetű szakaszt. Ugyanaz érvényes, mint az előző két vagy három napirendi pontra.
Megnyitom a részletes vita első szakaszát, az ajánlás 4-109. pontjai szerint. Kérdezem, kíván-e valaki felszólalni. Megadom a szót Orosz Sándor képviselő úrnak, MSZP-frakció.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir