DR. SCHVARCZ TIBOR

Full text search

DR. SCHVARCZ TIBOR
DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretnék válaszolni az MDF képviselőcsoportjából elhangzott ellenvetésekre.
Én azt hiszem, hogy a zárószavazás előtt az általános vitát és a részletes vitát nem kell felnyitni. A konszenzust létrehozó szervezetek nevében azt tudom mondani, abban volt konszenzus, hogy az egészségügyi szakdolgozói kamaráról szóljon a törvényjavaslat. Tehát abban az esetben, ha most az ápolói szó bekerülne ebbe a törvénytervezetbe, akkor az a konszenzus, amely tíz évvel ezelőtt létrejött, felbomlana, és nem jönne létre ez a szakdolgozók számára igen fontos kamarai szervezet.
Mindenképpen ebben a formában támogatjuk ezt a törvényjavaslatot, ahogy most itt a képviselőtársak előtt fekszik, és kérem, hogy a szavazatukkal támogassák, hiszen ez egy nagyon komoly, sorsdöntő lépés ahhoz, hogy a szakdolgozók is megtalálják a saját hivatásrendi köztestületüket, a szakdolgozói kamarát, ahol élni tudnak a jogaikkal, etikai és szakmai kérdésekről tudnak dönteni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir