SISÁK IMRE JÁNOS

Full text search

SISÁK IMRE JÁNOS
SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A módosító javaslatok 2., 5. és 6. pontjával kívánok foglalkozni.
Egyetértés volt az egészségügyi bizottság és a “Parlagfűmentes Magyarországért” eseti bizottság ülésén is a tekintetben, hogy a létrehozandó tárcaközi bizottság munkáját mindenképpen egy kormánybiztosnak kellene irányítani. Így a 2. számú indítványt, amelyet fideszes képviselőtársaim nyújtottak be, egyértelműen befogadta mind a két bizottság, habár a kormány képviselője végül is nem értett egyet azzal, hogy a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter nevezze ki a tárcaközi bizottság elnökét.
Azt gondolom, hogy ezen az álláspontján a kormánynak feltétlenül változtatni kell.
Feltétlenül fontosnak tartottuk volna az 5. számú módosító indítvány benyújtásánál, hogy a tárcaközi bizottság 2004. február 28-áig egységes intézkedési tervet készítsen elő. Ez nem került támogatásra. Kérjük, hogy legyen meg a parlament általi támogatottsága, és a legfontosabb, ezt az általános vitában is elmondtuk, hogy a “Parlagfűmentes Magyarországért” eseti bizottság munkáját értékelő parlamenti előterjesztés, illetve a hozzá kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat igazából akkor érheti el a célját, ha a parlagfű elleni küzdelemhez nemcsak papíron, hanem ténylegesen a forintok szintjén is szeretnénk hozzájárulni.
Nos, én szomorúan tapasztaltam a költségvetési bizottság azon javaslatát, amely az országgyűlési határozati javaslat 3.2. pontjának az elhagyását javasolja, történetesen azt, hogy a Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetésében ne kerüljön sor másfél milliárd forintos nagyságrendű összegnek a biztosítására. Az általános vitában azt mondtam, hogy a tett halála az okoskodás, és feleslegesen dolgoztunk egyébként, ha ténylegesen nem áll rendelkezésre muníció ahhoz, hogy a feladatainkat megvalósítsuk. Úgy gondolom, ha a költségvetési bizottság javaslata elfogadásra kerül, akkor bizony azon kívül, hogy több tucatnyi papír vagy több tucatnyi oldal áll rendelkezésünkre, azon kívül egyébként nem végeztük el igazából a munkánkat. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir