BALLA GYÖRGY

Full text search

BALLA GYÖRGY
BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Bevallom, örültem, amikor az államtitkár úr szólásra emelkedett, mind a kétszer örültem, aztán persze mind a kétszer csalódnom kellett, merthogy én azt vártam volna az államtitkár úrtól, hogy végre a kormány mond valamit az egyébként beadott szocialista-szabad demokrata módosító javaslatokkal kapcsolatban. (Dr. Veres János: Elmondtuk!)
Az addig persze rendben van, hogy mindenki azt nyújt be a parlamentben, amit akar, ami éppen eszébe jut, de egy vitát úgy lehet értelmes mederben tartani, ha legalább tudjuk, hogy mi a kormány szándéka, mi az, amit támogat, mi az, amit ellenez. Ez az, amiről egyébként hónapok óta nem lehet tudni semmit, csak azt lehet tudni, hogy a Pénzügyminisztérium kitalál valamit, azt nagy hanggal bejelenti, elmondja, hogy szociálisan ez így igazságos, majd utána az MSZP-frakció nem győz elhatárolódni attól a javaslattól, amit a Pénzügyminisztérium egyébként éppen kitalált. Nyár óta ez folyik az adótörvényekkel kapcsolatban a Házon kívül és a Házban is. Azt hittem, hogy az államtitkár úr végre ezzel a gyakorlattal szeretne szakítani, és végre megpróbálná azt elmondani, hogy mit tart ő a beadott módosító javaslatok közül egyébként helyesnek, hogy értelmes vitát tudjunk folytatni.
Ehelyett az államtitkár úr miről beszélt? Arról beszélt, hogy az a gazdaságpolitika, amelyet az Orbán-kormány folytatott, egyébként nem volt helyes. Nagy probléma, államtitkár úr, hogy ez akkor derült ki, amikor az ön főnöke lett a pénzügyminiszter, ön pedig az államtitkár. Érdekes módon két hét kormányzás után László Csaba pénzügyminiszter úr be tudta azt jelenteni, hogy megvan a száznapos program gazdasági fedezete. Ugye, nem azt akarja mondani az államtitkár úr, hogy önök ezt két hét alatt teremtették meg? Az a helyzet, hogy azóta viszont másfél éve kormányoznak, és most már tényleg bajban van az ország. Ez a helyzet, csak az ön főnöke a pénzügyminiszter, ön pedig az államtitkár egy olyan minisztériumban, ahol ezért némi felelősséget viselni kellene.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van!)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir