DR. RÉPÁSSY RÓBERT

Full text search

DR. RÉPÁSSY RÓBERT
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Miniszterelnök Úr! Az ön által elmondottakkal akár egyet is lehet érteni, de az a mondat, mely szerint a Magyar Szocialista Párt elnöke úgy ítéli meg, hogy az ügyészség a nyomozó hatóságok egyik legfontosabbika, az igazságszolgáltatás szervei közül az egyik, az ügyészség nem bűnüldözéssel foglalkozik, hanem bűnpártolásnak látszó módon jár el, nem bűnüldözést folytat, magyarul: bűncselekménnyel vádolja Kovács László az ügyészséget… (Zaj az MSZP padsoraiból. – Közbekiáltás ugyanonnan: Nem az ügyészséget!) Azt gondolom, a bűnpártolás bűncselekmény. Olvassák el a Btk.-t! Aki nem ismeri, megmondom: 1978. évi IV. törvény. Olvassák el nyugodtan, a bűnpártolás egy bűncselekmény.
Ha a legfőbb nyomozó hatóságot azzal vádolja Kovács László, hogy bűncselekményt követ el, erre minimum bizonyítékot kell szolgáltatnia. Ha nem tud ilyet, akkor önnek mint miniszterelnöknek az a dolga, hogy intse rendre a kormányának tagját (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), úgymond határolódjon el ettől a szemlélettől. Ezt várná el öntől Magyarország jogtisztelő állampolgárainak közössége.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir