BÉKI GABRIELLA

Full text search

BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, nincs olyan európai párt, amelyik ne tartaná tűrhetetlennek, hogy egyes csoportok tartósan kiszoruljanak a társadalomból. A kormánynak az az intézkedése, hogy külön miniszter asszony viseli gondját ennek a kérdésnek, ennek a területnek, máris eredményeket mutat. Május óta még csak fél év telt el, de már több szó esett Magyarországon az esélyegyenlőség legfontosabb kérdéseiről, mint például az elmúlt öt évben együttvéve.
(13.40)
Előttem ellenzéki képviselő urak utaltak arra, hogy jó lenne, ha a szavak és a tettek nem válnának szét. Kétségtelen, hogy eddig még inkább a szavakról esett szó. Eddig még programok ismertetésére került sor, amiket a következő hónapokban, a következő években kell tettekre váltani. A tettekhez azonban nyilvánvalóan pénz kell, ezért én magam is különös izgalommal várom a jövő heti költségvetési vita megindítását, amikor ki fog derülni, hogy valóban tudja-e biztosítani azokat a forrásokat a kormány az esélyegyenlőségi kérdések megoldásához, javításához, a velük való érdemi foglalkozáshoz, amelyek szükségesek, tudja-e biztosítani azt a költségvetési támogatást a nagy fogyatékosszervezeteknek, amiket a korábbi években megkaptak. A fogyatékos emberek, idősek, romák esélyegyenlőségének a javítása, azt gondolom, hogy össznemzeti érdekünk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), de külön kiemelném ebből a csoportból a gyermekeket, akiknek a jövője egyikünk számára sem lehet mindegy.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir