ELNÖK (Mandur László)

Full text search

ELNÖK (Mandur László)
ELNÖK (Mandur László): Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy Áder János, a Fidesz frakcióvezetője levélben fordult az Országgyűlés elnökéhez annak érdekében, hogy az MSZP képviselőcsoportja nevében Horváth Csaba által elmondásra kerülő napirend előtti fölszólalást utasítsa vissza. A napirend előtti felszólalás eredeti címe: “Október 23-ai nemzeti megemlékezés”. A frakcióvezető úr indítványát azzal indokolja, hogy a házbizottság 2003. március 13-ai általános érvényű állásfoglalása szerint a megemlékezéseket az Országgyűlés nevében az Országgyűlés elnöke, illetve az ülést vezető elnök ismerteti. A bejelentés után konzultáltam a Magyar Szocialista Párt frakcióvezetésével, és megállapítást nyert, hogy a cím pontatlan, valójában a megemlékezések várható kísérő jelenségeit kívánja elemezni “Együttműködés” címmel. (Derültség a Fidesz soraiban.) Mindezekre figyelemmel lehetőséget fogok adni a napirend előtti felszólalásra.
Ennek megfelelően megadom a szót Horváth Csaba frakcióvezető-helyettes úrnak, a Szocialista Pártból. Parancsoljon, öné a szó.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir