MOLNÁR GYULA

Full text search

MOLNÁR GYULA
MOLNÁR GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Most először hallottam végre ezt a kifejezést, hogy az Orbán-kormány postapolitikája, ez egy nagyon szép pillanat, hiszen mi az elmúlt esztendőkben pont azt kritizáljuk, hogy a postához olyan tevékenységek telepítődnek, amelyek az alaptevékenységet veszélyeztetik. Egyáltalán nem biztos az, hogy ezeknek a bevételéből a posta azon kötelező állami feladata ellátható, sőt azt kell mondjam, hogy utólag igazolódott is a félelmünk, hiszen az elektronikus közbeszerzés a pénzt elvitte, viszont nyoma sincsen. A Defendről tudjuk, hogy mivé vált és mennyi pénzt vitt el az elmúlt esztendőkben. Elfogyott a pénz, ami a TETRA-rendszerre oda volt telepítve, néhány milliárd forint, a cég ma már nem működik. Tehát mindazon közpénzek, amik arra lettek volna odatelepítve, hogy a posta alaptevékenységét finanszírozzák, ezek a pénzek elfogytak, eltűntek, a posta pedig abban az állapotában van, amiben most van.
Ez a törvény arra tesz kísérletet, szerintem nagyon helyesen, hogy jogszabályokba rögzítse azt, hogy a posta alaptevékenységét milyen feltételekkel és milyen módon tudja elvégezni. Nem lehet ez a törvény arra válasz, hogy a piacon milyen mozgások vannak, hogy a posta a piaci viszonyok között milyen egyéb lépéseket tud tenni pontosan azért, hogy életben maradjon. Ez majd a posta menedzsmentjének a feladata, hogy egy európai uniós piacon hogyan, miképpen tud helytállni. Ne kérjünk számon a törvényen olyan pontokat, mint ahogy tették képviselőtársaim, hogy az e-Magyarország milyen lépésekkel fejlődik. Ez a kormány és az illetékes tárca a szükséges lépéseket más területeken megteszi.
De szerintem egyet biztosan nem szabad megtenni ezen törvény kapcsán, hogy most visszacitáljuk azt, ami fényesen megbukott az elmúlt években. Tehát arról, ami történt a postával, bebizonyosodott, hogy zsákutca, nem működött, a pénz eltűnt, a posta ettől nem lett semmivel sem rosszabb (Sic!), sőt emiatt kell most néhány fájdalmas lépést megtenni a postában.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir