DR. NÉMETH IMRE

Full text search

DR. NÉMETH IMRE
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az ön hozzászólását követően egyetértek azzal, hogy beteges viszonyok vannak az állategészségügyben, csak a probléma az, hogy most nem az állatok betegedtek meg. (Kocsis Róbert: Ne személyeskedjen!) Ugyanis mire tudnám vélni azt a dolgot, amikor azok az emberek, akik valamely csoportból élnek - gondolok itt az állattenyésztőkre -, őket tapossák meg az európai csatlakozás előtt és feketítik be. Úgy gondolom, hogy ez egyes érdekcsoportoknak az önös anyagi érdekéből fakad.
Képviselő úr, teljesen téves az az álláspontja, mely szerint az Európai Unióban kötelező a hatósági állatorvoslást és a szolgáltató állatorvos funkcióját szétválasztani. Néhány hete jártam Svédországban, pont a repülőgépen került a kezembe ez az ominózus cikk, amelyet ön is idéz, és a svéd miniszter asszonyt megkértem, hogy a főállatorvosukkal és az ottani hivatalvezetővel hadd konzultálhassak az ügyben, hogy megismerjem a svéd gyakorlatot. Az idő hiánya miatt a summás megállapítás az volt, hogy azt mondta a főállatorvos, hogy Svédország nem olyan gazdag ahhoz, hogy szét tudja választani ezeket a funkciókat, viszont a hatósági állatorvosok szabott áron szolgáltatnak, és az ellenértéket is a hivatalon keresztül kapják meg.
Lehet, hogy önök úgy gondolják, Magyarország elég gazdag ahhoz, és ugyanannyi állatorvos feleannyi állatból is meg tud élni, de, képviselő úr, ez csak az adófizetők terhére történhet meg, ilyen érdekcsoportok követelései alapján, amelyeket ön is védelmébe vett.
Ez merő tévedés, képviselő úr, rendet fogunk csinálni, de azt kikérem magamnak és az állattenyésztők nevében is, hogy azok az emberek, akik belőlük élnek, az Európai Unió előtt befeketítsék őket, és megpróbálják elérni, hogy az ország védzáradékot kapjon. Az uniós szakértők elismerik a magyar állategészségügy jó állapotát, és megtörténtek azok a felmérések, amelyek az élelmiszer-ipari üzemek bezárása és továbbfejlesztése tekintetében is szükségesek. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Nagy lendülettel folyik ez a munka, és a csatlakozó országok közül Magyarország előkelő helyen áll az adott kérdésben.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(16.10)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir