HERÉNYI KÁROLY

Full text search

HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár úr, elbeszéltünk egymás mellett, mert ami kérdést én feltettem, nem kaptam rá választ, és már mondom is a következő interpellációm címét, ami benne foglaltatik az én viszontválaszomban: miért terveztették át a Kőrös-hegyi völgyhidat? Ugyanis minden engedély rendelkezésünkre állt és rendelkezésre állt az eredetileg eltervezett völgyhíddal kapcsolatban. Valaki - és ez lesz a kérdés lényege - megbízást adott a tervezőnek, hogy tervezze át egészen más konstrukciójúra ezt a völgyhidat, ami meglehetősen sokba kerül, maga a tervezés közel 1 milliárd forintot ölelt fel vagy ennyibe került. A kivitelezésnél és a pályáztatásnál pedig ez az áttervezés, amely egy hagyományos hídépítési technológiára vonatkozott volna, olyan technológiát írt elő, amit Magyarországon legfeljebb egy cég tud majd teljesíteni.
Úgyhogy ennek fényében én az ön válaszát nem tudom elfogadni, és kérem az Országgyűlést, hogy ne fogadja el ezt a választ.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir