DR. BŐHM ANDRÁS

Full text search

DR. BŐHM ANDRÁS
DR. BŐHM ANDRÁS (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ezzel az eljárással kapcsolatban hadd emlékeztessek ennek a jogintézménynek a kialakulására. 1994 és 1998 között az akkori első MSZP-szabad demokrata kormány a maga 72 százalékos parlamenti többségével úgy döntött, hogy a demokrácia védelme érdekében nemcsak nagyvonalúnak kell lenni, hanem szükségessé kell tenni, hogy az ellenzék a jogosítványait megfelelő körben gyakorolhassa a kormány ellenőrzése tekintetében. Így született meg a vizsgálóbizottság intézménye; olyan vizsgálóbizottsági intézményé, amely az akkori elképzelés szerint arról szólt, hogy ne feltétlenül a politika céljainak alárendelten, a demokráciával és a demokratikus játékszabályokkal visszaélésszerűen működjenek ezek a bizottságok, hogy ne a sajtónyilvánosság legyen az egyetlen szerepe, hanem valóban az ellenzéki jogosítványok korlátlan érvényesülése. Ezt az akkori kormánykoalíció töretlenül gyakorolta - ezt nyugodtan mondhatom -, hiszen olyan vizsgálatokhoz is hozzájárult, az ellenzék számára korlátlan terepet biztosítva, ami jelentős mértékben hozzájárult az akkori kormánykoalíció választási vereségéhez.
Hogyan folytatódott ez tovább? Ez már a tegnap története. 1998 és 2002 között a Fidesz pragmatikus szemléletének az felelt meg, hogy ne csak visszaéljen a joggal, hanem játékot csináljon a jog szabályaiból. Ebben az időszakban egyetlen vizsgálóbizottság felállítására sem kerülhetett sor; ebben az időszakban született meg az ügyrendi bizottság 64. számú általános érvényű állásfoglalása, amelynek kevés más szerepe volt, mint hogy zátonyra futtasson mindenféle vizsgálóbizottsági kezdeményezést. Jogilag ez az állásfoglalás nehezen értékelhető, mert részint olyan alkotmányossági kérdéseket igyekszik eldönteni, ami nem ennek vagy az akkori ügyrendi bizottságnak a feladata, és semmivel nem vitt közelebb annak az értelmezési kérdésnek a megoldásához, ami igazából annak a kérdésnek a megválaszolásán áll, hogy az Országgyűlés bármely kérdésben felállíthat vizsgálóbizottságot.
Esetünkben valóban súlyos büntetőjogi következményeket magával hordozó események zajlottak le, és a napi sajtóban, a politikai élet színterén lassan középpontba kerül, hogy mi történt a Kereskedelmi és Hitelbankban, illetve, annak a környékén. Valahol sajátságos a dolog, és a főszereplők egyszer talán majd átgondolják, hogy mit tettek. Ha megvizsgáljuk a kérdést, az előzmények valahogy úgy fogalmazhatók meg, hogy ez a valószínűleg nagyon tehetséges “bróker” fiú megkereste mind a két nagy párt egy-egy szereplőjét, és mind a kettővel közölte, hogy a másik vétkes különböző cselekményekben, s mind a két nagy párt hajlamos volt hitelt adni ennek és kirohanni a politikai ringbe. Azóta semmi másról nem hallunk, mint arról, hogy a politika milyen módon kötődik vagy nem kötődik ehhez az ügyhöz, ami nagy valószínűséggel nem politikai ügy, hanem egy olyan köznapi - vagy ha nem is köznapi, de mindenesetre már előfordult - bűncselekmény, ami a politikával legfeljebb köszönő viszonyban van. De hogy milyen az úgynevezett érintettség, annak kiderítése ennek a vizsgálóbizottságnak lesz a feladata.
Rendkívüli módon sérelmezem, hogy nemcsak az újságíróknak tesznek kijelentő módban előadásokat elsősorban az ellenzéki képviselők arról, hogy itt mi történt, hanem a vizsgálóbizottság felállításáról szóló vita elején tényként közölnek olyanokat, amiket a vizsgálóbizottságnak kell majd megpróbálni kiderítenie.
(18.20)
A Szabad Demokraták Szövetsége nevében azt ígérhetem, hogy ennek a vizsgálóbizottságnak a munkájában nagyon lelkiismeretesen s nagyon pártatlanul fogunk eljárni. Érdekünkben áll az igazság kiderítése, de érdekünkben áll minden hazug rágalomnak a megfelelő módon történő visszaverése.
Az ügy politikai jellegéhez azt szeretném elmondani - és számunkra ez meghatározó ebben az ügyben is, függetlenül attól, hogy bármelyikünk, a politika szereplői közül bárkinek az érintettsége merül fel -, hogy vitatkozunk azzal a nézettel, hogy a koalíció, a szabad demokraták és a szocialisták az ígéretek versenyében nyertek, és ezért nyerték meg a választásokat 2002-ben. Szent meggyőződésem, meggyőződésünk, hogy azért nyert a koalíciót alkotó két párt, mert erkölcsi fölényt tudott mutatni; fölényt azzal kapcsolatban, ami a Fidesz-politikát jellemezte az elmúlt kormányzási időszakban - példák felsorolására nyilván lesz mód -, és amennyiben ezt az erkölcsi hitelét ez a koalíció elveszíti, akkor nem érdemli meg a kormányon maradását.
Tehát mindenféle érdektől, politikai érdektől is függetlenül elemi érdeke ennek a kormánykoalíciónak, hogy az erkölcsi hitelt megmentse. Ennek érdekében a Szabad Demokraták Szövetsége részt fog venni természetesen a vizsgálóbizottságban. Mindenféle jogi aggályt félretéve szavaztuk meg az általános vitára való alkalmasságot, és ígérem, hogy a továbbiakban is ennek a célnak az érdekében fogunk eljárni.
Támogatjuk a vizsgálóbizottság felállítását és működtetését is. Köszönöm.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir