MESTERHÁZY ATTILA

Full text search

MESTERHÁZY ATTILA
MESTERHÁZY ATTILA gyermek-, ifjúsági és sportminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Azt gondolom, hogy ebben nemcsak az államnak van szerepe, sőt, elsősorban nem az államnak van szerepe; elsősorban szerepe van a családoknak, szerepe van a társadalmi civil szférának, az iskolának és az államnak is természetesen ezekben a kérdésekben. Fontos azért azt hangsúlyozni, hogy abban mindnyájan egyetértünk, hogy az egészséges életmódnak minden magyar családban értékké kell válnia, hiszen akkor lehet ezeket a problémákat a leghatékonyabb módon megelőzni.
Az a törvénymódosítás pedig, ami bekövetkezett ebben az évben, azzal, mi azt gondoljuk, helyesebb, ha a medikalizáció irányába megyünk, és nem a kriminalizáció irányába. Helyes az, ha a drogstratégiát inkább a valósághoz közelítjük, és nem olyan dolgokat várunk el, ami a valóságban nehezen elképzelhető.
Abban is egyetértek, képviselő úr, hogy nem elég, de még mindig többet teszünk, mint az előző időszakban - az a forráslehetőség, ami rendelkezésére állt a minisztériumoknak -, lépésről lépésre haladunk előre, ez így helyes. A következő évben szintén forrásbővüléssel számolunk, és az Egészségügyi Minisztériummal (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) közösen, a népegészségügyi programon belül is próbálunk ezekre az ön által is feltett problémákra válaszolni.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir