DR. TOMPA SÁNDOR, az idegenforgalmi bizottság előadója: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az idegenforgalmi bizottság a T/5478. számú, előttünk lévő törvényjavaslatot megtárgyalta, és 11 támogató és 6 ellenző szavazattal általános vitára alkalmasnak ítélte.
Szeretném elmondani, hogy az a szakma, amelynek a szemszögéből az idegenforgalmi bizottság ezt a törvényjavaslat-csomagot vizsgálta, a nemzeti össztermék közel 10 százalékát adja, és majdnem 300 ezer ember, vállalkozások, egyéni vállalkozók, magánszemélyek, munkavállalók élnek, dolgoznak ezen a területen.
A kormánypárti képviselőtársaim már nagyon sok olyan érvet elmondtak, amelyet mi is meg tudnánk fogalmazni. Hadd emeljek ki a vállalkozások szempontjából egy olyat, hogy a társasági adó mértékének csökkenése vagy az evakör - hiszen nagyon sok kisvállalkozó dolgozik ezen a területen - csökkentése kedvezően hat az idegenforgalom mint ágazat tevékenységére. Ugyancsak megjelölhetném azokat a nagyobb vállalkozásokat, amelyek a jelentősen bővülő beruházási kedvezményt is igénybe tudják venni e szakterületen belül is. Azt gondolom, hogy a törvényjavaslat többi eleme is összhangban van a szocialista-szabad demokrata kormány programjában megfogalmazott tételekkel, és ennek megfelelően intézkedik azoknak a megfogalmazott céloknak törvényi paragrafusra való váltásáról. Ezzel együtt a szocialista képviselők az idegenforgalmi bizottság ülésén megfogalmazták, hogy bizonyos módosításokat is szükségesnek látnak, elsősorban, mint ahogy említettem, az idegenforgalom, a turizmus területén működő vállalkozások szempontjából.
Mindenekelőtt az európai uniós harmonizáció kapcsán fontosnak tartanánk, hogy a szálláshely és vendéglátás, vendégforgalom tekintetében az áfabesorolás, amely az előttünk lévő törvényjavaslatban ma a 15 százalékos kulcsban található, az uniós országokban jelentősen alacsonyabb sávhatárokban található, 5-9 százalék között, éppen ezért mi szorgalmazzuk, és módosító indítványt igyekszünk megfogalmazni annak érdekében, hogy az 5 százalékos áfakulcsba tartozzanak ezek a tevékenységi körök.
Ugyancsak felvetjük és javasolni fogjuk, hiszen keresletnövelő, keresletbővítő hatása van, ha a reprezentáció már évek óta húzódó szabályozását újra porondra visszük, újratárgyaljuk, és javasolni szeretnénk ennek módját, értékhatárának megváltoztatását.
Megemlítem módosítójavaslat-elgondolásaink között a study tourok - ez az idegenforgalom, a turizmus területén az egyik leginkább bevált és nagyon hatékony marketingeszköz - adó- és járulékmentességének biztosítását, éppen az áfatörvény kapcsán.
S nem utolsósorban nagyon fontosnak tartjuk, az üdülési csekkek tekintetében az idei évben megszületett tapasztalat arra inspirál bennünket, hogy további kedvezményeket vezessünk be ezen a területen, hiszen, mint a lakosság is és az itt ülő képviselőtársak is tudják, ebben az évben a minimálbér összegéig adó- és járulékmentesek az üdülési csekkek. Ennek hatására az idei évben körülbelül 5 milliárd forintnyi üdülésicsekk-forgalom várható, szemben a tavalyi 2,3 milliárdos forgalommal. Úgy gondoljuk, ha a személyi jövedelemadó törvényben további kedvezményeket javasolunk, akkor az üdülési csekkek forgalma növelhető, és ennek nagyon komoly, a költségvetésre is gyakorolt bevételi tételei jelenhetnek meg, éppen ezért szeretnénk, ha ez a módosító javaslat is majd a parlament általános, illetve részletes vitájában megjelenne.
Még egyszer mondom, mindezekkel a módosító indítványokkal, amelyeket megfogalmaztunk, általános vitára alkalmasnak tartja a bizottság, megismétlem, 11:6 arányban.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)