DOBÓ LÁSZLÓ

Full text search

DOBÓ LÁSZLÓ
DOBÓ LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Én Iváncsik államtitkár úr hozzászólására szeretnék egyetlenegy mondatban reagálni.
Tisztelt Államtitkár Úr! Az elég szomorú, hogy nem lehet olyan szöveget kialakítani, nem tudnak olyan határozati javaslatot hozni, mely megfelelne. Ez talán a kellő figyelem hiányának is felróható, hiszen most is azt mondta, elég hosszú ideje hallgatja ezt a vitát, és igazándiból semmi konkrétumot nem mondtunk. Én azt gondolom, elég sok konkrétumról beszéltünk e három szakaszból álló alkotmánymódosítás kapcsán.
Tehát azt szeretném kérni, hogy legalább kisebb odafigyeléssel azokat a konkrétumokat, amelyek majd a későbbi, az igazságügy-miniszter által benyújtott alkotmánymódosításnál valószínűleg ugyanúgy fel fognak merülni, érdemes előre megfontolni és a kormány részéről is figyelembe venni.
(17.30)
Ami pedig azt illeti, hogy a szövetségeseink sarkallnak minket, és próbálnak ösztönözni arra, hogy az alkotmányt módosítsuk ebben a tárgyban, nemrég - azt hiszem, tegnap - tárgyaltunk a nemzetközi büntetőbíróság létrehozásáról, ahol történetesen tudjuk jól, hogy az Egyesült Államok semmilyen úton-módon nem hajlandó ezt a nemzetközi szerződést aláírni, csatlakozni hozzá. Tehát itt azért lehet pró és kontra találni olyan nemzetközi szerződéseket, vélt vagy valós kötelezettségeket, amelyeket föl lehet róni. Azt hiszem, hogy ez rossz útra fog minket terelni. Azt gondolom, a magyar alkotmánynak, a magyar alkotmánytörténetnek megvan a saját maga arca, ami valószínűleg a jövőben is tovább fog alakulni, természetesen figyelembe véve különböző körülményeket, amik lehetnek szövetséges országok véleményei is.
Tehát azt kérem öntől is és Pál Tibor úrtól is, akik most, jelen pillanatban a kormány részéről vannak itt, hogy hasonló erővel és odaadással biztassák például az Egyesült Államok kormányát, hogy csatlakozzon a nemzetközi büntetőbíróság statútumához, és írja alá ezt a szerződést. Vagy például ne csak a magyar katonát, hanem az Irakban esetleg népirtást elkövető amerikai katonát is ugyanúgy felelősségre lehessen vonni. Tehát ennyit ezekről az ösztönzésekről. Azt gondolom, hogy minden éremnek két arca van. Köszönöm.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir