DR. HILLER ISTVÁN

Full text search

DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN oktatási minisztériumi államtitkár: Ha a tisztelt képviselő úr figyelemmel kíséri a keddi ülésnapok napirend előtti felszólalásait - amiben egyébként egy pillanatig nem kétkedem -, akkor pontosan tudja, hogy ellenzéki felvetésre néhány héttel ezelőtt konkrét esetről, konkrét tárgyalásokról és konkrét eredményekről tudtam beszámolni egy budapesti iskola ügyében is.
Természetesen ebben az ügyben is az iskolafenntartónál volt és van a döntés, azóta az a döntés megszületett, a sajtóban is ismert módon, és azóta a Bocskai István Általános Iskola folytatja működését. Nemcsak általánosságokban, hanem konkrét dolgokról is beszélek.
Egyébként pedig, ha győri iskolaszámokból kellett volna készülnöm, akkor nyilvánvalóan előre kellett volna tudnom, hogy a képviselő úr az azonnali kérdések órájában a Magyar Országgyűlésben egy konkrét település számadatait kéri rajtam számon. Ez, tisztelt képviselő úr, nem az azonnali kérdések órájának műfaja. Vagy pedig előre meg tetszik nekem súgni, hogy melyik településről akar beszélni, akkor nyilván behozatom, ez azonban nem megfelelő a Magyar Országgyűlés hagyományaihoz és stílusához.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir