GÖNDÖR ISTVÁN

Full text search

GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Két dologra hadd reagáljak. Tóth képviselő úrnak: van rendfokozatom, de sose voltam munkásőr, viszont három évet szolgáltam a hadseregben önként és behívások alapján, tehát van kellő tapasztalatom. És Horváth képviselő úrnak: én azt gondolom, hogy az ön gondolatain keresztül lehet ezt a konszenzust megteremteni.
Képviselőtársaim! Tessék végiggondolni! Szóval, ne csak egy tételt, úgy, ahogy Dobó képviselő úr is átlépett, és már hiányol egy, a hadseregre vonatkozó előterjesztést, ami lesz, ezt meg tudom ígérni önnek. De gondolják végig: amikor itt, ebben a Házban beszéltünk nemegyszer valamilyen külföldi kiküldetés kapcsán arról, hogy mibe kerül, mennyire rosszul felszereltek ma a katonáink, akkor abból a kevés forrásunkból, ami van, ezt kell először profi módon felszerelni. Én azt gondolom, hogy ez mindannyiunk közös érdeke, nemcsak a képviselőknek, hanem az egész országnak.
És akkor arról beszélni, hogy ebből a kevés pénzből még elindítok valamit, ami ráadásul nem is része, és nem tudjuk, hogy majd hogy illeszkedik az egészhez, ezért használtam az idő rövidsége miatt azt a kifejezést, hogy ez bizony ebben az esetben egyfajta homokozó, mert a forrásainkat még több felé osztjuk, ahelyett, hogy azt az egyet, amit érzésem szerint Dobó képviselő úr is hiányol, megcsinálnánk. És én azt hiszem, hogy erre kell az erőnket koncentrálni, ezért merem kimondani azt, hogy bizony nincs értelme időt, energiát pazarolni jelen helyzetben arra, hogy mi lenne akkor, ha nemzetőrségben gondolkodnánk, és nemzetőrséget akarnánk felállítani.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir