DR. SALAMON LÁSZLÓ

Full text search

DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Nem csalódtam önben, elnök úr. (Derültség a Fidesz soraiban.) Folytatom.
Tehát én most nem gondolom, hogy a három évvel ezelőtti ügyrendi vita felújításának lenne helye. Avarkeszi képviselő úrnak csak azt ajánlom a figyelmébe, hogy jó lenne, ha különbséget tudna tenni sértő minősítések, sértő szavak használata és a büntető törvénykönyvben foglalt hivatalos bűncselekmény-megnevezések között. Úgy gondolom, hogy a képviselőknek azt a jogát, hogy ebben a Házban bűncselekményekről beszélhessenek és a Btk. hivatalos büntetőjogi kategóriáit használhassák, elvitatni nem lehet. Természetesen a sértő, gyalázkodó kifejezéseknek nincs helye a Házban, és azt az elnöknek soha nem szabad megengednie. Ez a kulcsa annak a problémának, amiről a képviselő úr beszél.
Egyébként pedig a képviselő úr arra utal, hogy a Házszabály nem tartalmazza a beszédjog korlátozását, és a mostani ügyrendi bizottsági állásfoglalás sem korlátozza azt - ez nem így van. Ha ezek után ebben a Házban bárki is arra hivatkozik, hogy valamelyik képviselő vagy akárki bűncselekményt követett el, és ezt a bűncselekményt nevén nevezi, erre az ügyrendi bizottsági állásfoglalásra tekintettel, amelyet önök most szentesíteni akarnak, házszabályszerűnek lehet minősíteni, és ez szégyen.
Csiha Judit bizottsági elnök asszony álláspontja kapcsán szeretném azt hangsúlyozni, hogy ha a képviselő olyan kifejezést használ, amely egyébként bíróság előtt esetlegesen megtámadható, de önmagában ezt a sértő, gyalázkodó tartalmat, formát, szófordulatot nem foglalja magában, akkor ez nem házszabályi kérdés, hanem egy ilyen magatartás elbírálása a bíróság hatáskörébe tartozik.
(15.30)
Az elnök nem cenzúrázhatja a képviselő által elmondottakat. Azt megteheti, és azt meg is kell tennie, hogy a gyalázkodó, sértő kifejezéseknek útját állja, azonban azt nem cenzúrázhatja, hogy a képviselő tartalmilag - adott esetben mint amivel kapcsolatban ez az ügyrendi bizottsági állásfoglalás is annak idején megszületett - bűncselekmény elkövetését teszi szóvá az Országgyűlésben. Ezt az elnök nem cenzúrázhatja, ezt az elnök nem tilthatja meg, mert ha ezt teszi, akkor a parlamenti beszédjogot, a képviselők véleménynyilvánítási szabadságát és szólásszabadságát korlátozhatja.
Másképpen úgy foglalhatom össze a véleményemet, hogy nem érintheti az Országgyűlés tekintélyét, nem csorbíthatja az Országgyűlés tekintélyét, ha a bűnt a nevén nevezzük. Ezt legfeljebb csak olyan szemlélettel lehet kifogásolni, amilyen szemlélettel ebben az országban újabban tüntetések, gyülekezések betiltására kerül sor, és más szabadságjogok megvonására és korlátozására.
Kérem képviselőtársaimat, hogy kellő felelősséggel hozzák meg döntésüket, és ilyen irányban kerüljék a parlamenti demokrácia erodálását.
Köszönöm még egyszer a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir