BÉKI GABRIELLA

Full text search

BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Asszony! A közelmúltban egy komoly ellentmondásra bukkantam abban a kormányrendeletben, amely a gyermekek és más eltartottak után járó lakásépítési kedvezmények feltételrendszerét szabályozza. Ez a 12/2001-es rendelet egészen pontosan négy pontban határozza meg a célcsoportokat, akiknek a támogatás jár. Az a) pont szól azokról, akik új lakást építenek; a b) pont azokról, akik új lakást vásárolnak. Ez a kormányrendelet neve szerint is lakásépítési támogatás, tehát az igazán kedvezményezett célcsoportok ők, a kilátásba helyezett támogatás 100 százalékát kapják. A harmadik, a c) pontban szól azokról, akik bővítik a meglévő lakásukat, illetve a negyedik, a d) pontban már azokról is, akik vásárolnak, de nagyon-nagyon részletesen szabályozott feltételek közepette. Ők már csak az 50 százalékát kapják a támogatásnak.
Az ellentmondás, amire bukkantam, a tetőtér-beépítés megoldásával kapcsolatos. Ha valaki új lakást vásárol tetőtérben, akkor a 100 százalékos támogatást kapja, ha viszont tetőteret be akar építeni, és ezzel új lakást hoz létre, akkor nulla forint nulla fillér támogatást kap, hiszen az a) pont kitér arra, hogy kivéve tetőtér-beépítés, tehát nekik ezt a lehetőséget a kormányrendelet nem kívánja.
Mindezek alapján azt kérdezem miniszter asszonytól: valóban az volt a szándék, hogy a tetőtér-beépítéssel új lakást létrehozókat kizárja ebből a támogatási rendszerből?
Várom válaszát.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir