DR. CSILLAG ISTVÁN

Full text search

DR. CSILLAG ISTVÁN
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Nyilván önnek nem meglepetés, hiszen abban az időszakban került sor a matrica, illetőleg az úthasználati díj bevezetésére, amikor az önök kormánya döntötte el ezt a kérdést.
Ennek a döntésnek a megalapozásánál alkalmazott gyakorlatot folytatjuk ma is. Nevezetesen: a hatásokat vizsgáljuk, az ok-okozati összefüggéseket megállapítjuk, és az érdekeltek bevonásával intézkedési tervet dolgozunk ki. Amennyiben szükséges, akkor meghozzuk a szükséges intézkedéseket a káros hatások kiküszöbölésére, ha ilyenek vannak, és ezek ebből, a díjemelésből származnak. Igyekszünk ezeket az intézkedési tervben foglaltak szerint elkerülni, megakadályozni és felszámolni.
Ennek keretében került sor azokra a megbeszélésekre az érintett önkormányzatok, polgármesterek képviselőivel, amelyeken én magam is részt vettem; illetőleg a tárca képviselői vettek részt azon a fórumon, amelyet ön rendezett. Tudomásom szerint a korábbiakban sem került sor arra, hogy konkrét matricadíjmértékeket vitassunk meg ezen a fórumon. Mindkét kormány azt az elvet vallotta, hogy a használó fizet, és a költségarányos díjakat kell megfizetni. Itt költség például a hóeltakarítás költsége, ami nem volt éppen kicsi az elmúlt napokban, költség a kaszálás, a kátyúzás és így tovább, tehát nem az újraelőállítás költsége.
Márpedig ez az az elv, amelyben mindkét kormány egyetértett; legalábbis én a határozatokból ezt olvastam ki. (Az elnök csengetéssel jelzi az idő lejártát.) Ennek megfelelően, amikor mérni tudjuk, hogy mi történt, tudjuk, hogy okozati összefüggés fennáll és milyen intézkedésekre van szükség, közösen ezt az intézkedési tervet összeállítjuk. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir