LÁZÁR MÓZES

Full text search

LÁZÁR MÓZES
LÁZÁR MÓZES (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Egy kormánypárti képviselő, aki ráadásul a kormányfő tanácsadója is energiaügyekben, azt találta mondani 2003. január 15-én a Magyar Rádió élő adásában, hogy mindenki vegye elő a korábbi évek gázszámláit, és látható lesz, hogyan alakultak a gázárak.
Nos, egy gondos nyugdíjas, aki hiánytalanul összegyűjtötte ezeket a fontos dokumentumokat, elővette, és a következőket állapította meg: a Horn-kormány négy év alatt 219 százalékkal emelte a lakossági gázárakat, köbméterenként 9 forint 90 fillérről 31 forint 60 fillérre, azaz évenként 55 százalékkal. Ismétlem: évenként 55 százalékkal! Az Orbán-kormány idején átlagosan évi 6 százalékkal emelkedett a lakossági fogyasztók számára a gázár. És jött a Medgyessy-kormány, amely tavalyi ígéretével szöges ellentétben januárban bejelentette, hogy május 15-től 12 százalékkal kívánják emelni a lakossági gázárat. Nem sokkal ezt követően egy helyettes államtitkár újabb 10 százalékos emelésről beszélt 2004-től.
Ez azt jelenti, hogy a Medgyessy-kormány lényegében másfél év alatt annyit emel a gáz lakossági árán, mint az előző kormány négy év alatt összesen; rekord, de rossz értelemben véve. Szó van még az új gáztörvényről, amely liberalizálni akarja a gázárakat, kizárólag import alapú árképzés lesz, ami újabb árnövekedést fog eredményezni. Ezt még az előző összehasonlításnál figyelembe se vettem.
Két kérdésem van, amelyekre a fogyasztók egyértelmű választ várnak önöktől. 1. Mire számíthatunk 2004-ben a lakossági gázár terén? 2. Mit fog eredményezni a gázárban a sokat emlegetett liberalizáció?
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir