DR. LAMPERTH MÓNIKA

Full text search

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Helyénvalónak tartom azt, hogy működő demokráciában a parlament valamennyi oldalán, bármelyik patkórészen helyet foglaló politikai párt a demokrácia mellett hitet tegyen, kifejezze ezzel kapcsolatos gondolatait. Én ezt helyénvalónak tartom. Őszintén sajnálom, hogy az elmúlt négy évben, amikor a demokratikus intézményrendszer működésének számottevő módon olyan akadályokat épített a Fidesz, ami az egész magyar közvélemény számára nyilvánvaló volt, akkor képviselő úrnak egy szava nem volt. (Taps a kormánypártok soraiban. - Zaj, közbekiáltások a Fidesz soraiból.) Amikor az Országgyűlés jogosítványait… (Zaj. - Közbeszólások a Fidesz soraiból: Példákat! Konkrétan!) Amikor az ország… (Zaj.) Konkrétan, képviselő úr, ha rövid az emlékezete és nem emlékszik, szívesen fölfrissítem. (Folyamatos zaj az ellenzéki pártok soraiban.)
Tehát amikor az Országgyűlésben megakadályozták a vizsgálóbizottságok létrehozatalát, amikor úgy értelmezték a Házszabály nyelvtanilag és magyar nyelven egyébként helyesen fogalmazó mondatát, hogy a hetentét úgy kell érteni, hogy nem minden héten, hanem elég háromhetente is, és sorolhatók tovább, egy napirend előttire történő reagálás idejébe sajnos nem fér bele az, hogy hányszor tiporták lábbal a demokratikus intézményrendszert. (Folyamatos zaj az ellenzék soraiban. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Mellébeszélsz! - Az elnök csenget.) Tehát…

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir