TÓTH KÁROLY

Full text search

TÓTH KÁROLY
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Képviselőtársaim! Nagyon röviden. Ez volt az a szórólap (Felmutatja. - Közbeszólások a Fidesz soraiból.), amelyet a Fidesz-Magyar Polgári Párt és Domokos László valószínűleg utolsó szalmaszálként az önkormányzati választásokon kiadott. (Dr. Répássy Róbert: A mentelmi ügyről beszélj!) Ezen a szórólapon Domokos László nem Orbán Viktorral népszerűsíti magát, hanem Medgyessy Péter miniszterelnök úrral. (Derültség. - Zaj. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Ő már tudott valamit.) Én értem Domokos urat, de ezek után még feljelentést is tenni ellenem rágalmazásért, mert válaszoltam egy ilyen szórólapra?! Még egyszer mondom: Domokos László, Medgyessy Péterrel.
Mit válaszoltam rá? (Folyamatos zaj a Fidesz soraiban.) Egyrészt elmondtam, hogy mi nem akarunk és nem fogunk idegen tollakkal ékeskedni. Másrészt elmondtam, annak azért örülünk, hogy Domokos László lecserélte Orbán Viktort, Medgyessy Pétert tartja a szavatartó embernek. (Derültség és taps az MSZP soraiban.) Csak azt nem értem, hogy ezek után miért engem jelent fel rágalmazásért. Természetesen a miniszterelnök úrtól nem kért engedélyt a szórólapon való szereplésre, és az Országos Választási Bizottság megállapította határozatában, hogy a Fidesz által terjesztett szórólap alkalmas volt a választók megtévesztésére, mert azt sugallta, hogy a Fidesz-politikust az MSZP támogatja.
A tartalmi ügyekről pedig csak annyit, azt is nehezményezte Domokos úr, hogy a leírtak nem igazak. Szeretném elmondani, hogy nem én vettem fel 18 millió forintot évente a megyei önkormányzattól jutalomként, hanem Domokos László, és ezt a saját nyilvános vagyonnyilatkozatából vettük. És még egy mondat: egynek örülök, Domokos úr egy dologért nem jelentett fel. Azért nem jelentett fel, mert az is szerepelt a szórólapon, hogy az MSZP-s önkormányzatok és az ott élő emberek büntetése. Ezt még Domokos úr sem tekintette rágalmazásnak, csak azt a 18 millió forintot, amit ténylegesen fölvett, el is költött, jól megérdemelten. Tehát a Fidesz-Magyar Polgári Párt akkori gazdasági kabinetvezetője, a megyei közgyűlés elnöke azt mondja, hogy még a rágalmazás gyanúja sem áll fönn abban az ügyben, hogy az MSZP-s önkormányzatok és az ott élő emberek büntetése.
Befejezésül - bár Laci ugyanúgy nem jött be, mint Kövér úr más ügyekben - azt tudom mondani, amivel befejeztem azt a szórólapot is, hogy kedves Laci, tagfelvételedet az MSZP-be akkor sem támogatom. (Derültség és taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir